Komjádi Kupa: Kiadta a jelszót a címvédő edzője

pvskkomjadikupa201701

Jövő héten már kezdődik az utánpótlás kupa, ahol a címvédő célja a győzelem.

pvskkomjadikupa201701

Fotó Pvsk-Füszért / facebook

Mint ismeretes, jövő héten indul a Komjádi Kupa, a tornának a Pécs a címvédője.

Lukács Gergely a csapat edzője a megméretés előtt elmondta: “Címvédőként vágunk neki a megmérettetésnek, így nem is kérdés, hogy egyetlen célunk lehet, az pedig a győzelem. Az előző kiírásban a szezon végén tartották a meccseket, most pedig az alapozás idején rendezik a találkozókat, de ez senkinek nem lehet semmire mentség, nekimegyünk a Debrecennek és győzelmet várok a srácoktól. A meccs előtt sem lesz idejük a fiúknak pihenni, hétfőn még három edzéssel készülünk az OB I-es bajnokságra, de most szombaton is tréningeznek a fiúk, így komoly terhelés közben kell legyőznünk majd kedden a Debrecent, amely keretében három olyan játékos kapott helyet, aki a felnőttek között is hétről hétre medencébe ugrik – árulta el a tréner, aki hozzátette, bízik abban, hogy ahogy az OB I-es találkozókon, úgy a Komjádi kupa összecsapáson is megtelik a lelátó, hiszen szükségük van a srácoknak a buzdításra.” – zárta szavait a pvsk facebook oldalán.

A Komjádi Kupa lebonyolítása: 

Páros mérkőzések:
Pécs-Cívis Póló, Eger-Szolnok, UVSE-Miskolc, BVSC-Oázis, Kaposvár-OSC, Vasas-Szegedi vízipóló

Csoportmérkőzések:

A-csoport: FTC, Aligátor, Szentes

B-csoport: Budapesti Honvéd, Kölyökpóló Suli, Tatabánya Vízmű

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS