Kiszakadt a zsák, pontgazdag meccsek voltak a harmadosztályban

Mindössze egy csapat nem tudott pontokat szerezni a Berény Sport Divízió II-ben.

A szurkolók nem panaszkodhattak azok után, amiket láthattak a pályákon az elmúlt hétvégén a legalsóbb osztályban. Volt választék bőven és az eredmények is a magyarországi amerikaifutball sokszínűségét reprezentálták.

Tyrone Notice (2) először ért be az end zone-ba

Tyrone Notice (2) először ért be az end zone-ba

A hétvégén a legnagyobb csatát egyértelműen a Wolverines-Dabas Sparks mérkőzés hozta, amely hosszabbításba torkollott. Már az első félidőben egy igazi adok-kapok csatát vívott a két együttes. A Szikrák kezdték és a Rozsomákok válaszolgattak. Az első negyedben még Kószó Ádám szerezte meg a vezetést, majd Kádár Gergely elkapásával és Magyar Balázs extrájával fordítottak a hazaiak. Mégis 12-7-es vendégelőnnyel mehettek a csapatok a szünetre Garajszki Ádám második negyedbeli futott touchdownjával.

A Sparks az utolsó utáni pillanatig küzdött, és milen jól tette

A Sparks az utolsó utáni pillanatig küzdött, és milen jól tette

A harmadik negyedben a Wolverines átvette ismét a vezetést, ezúttal Tyrone Notice tette le a névjegyét. Az utolsó játékrészben növelték előnyüket a vendéglátók Darázs Kornél elkapásával és Magyar egypontosával. A Sparks-nak egy TD és egy kétpontos kellett ahhoz, hogy hosszabbításra mentse a találkozót. Ez végül összejött az utolsó másodpercekben és ki más, mint Garajszki hozta össze mindkettőt. Jöhetett a ráadás, ahol a Wolverines került lépéselőnybe Kovács Levente és Magyar révén. Jött a csattanós válasz! A Sparks-nál Kulman Bence hozta össze az újabb touchdownt, viszont mindenki meglepetésére a Szikrák eldöntötték a találkozót, hiszen Kulman egy kétpontos elkapott extrával 28-27-re módosította az állást, és megnyerte csapatának a meccset.

Fotók: Gémesi Balázs

Wolverines-Dabas Sparks 27-28 h.u. (0-6, 7-6, 6-0, 7-8, 7-8)
Pontszerzők: Kádár Gergely, Tyrone Notice, Darázs Kornél, Kovács Levente 1-1 TD, Magyar Balázs 3 XP, illetve Garajszki Ádám 2 TD, Kószó Ádám, Kulman Bence 1-1 TD, Garajszki Ádám, Kulman Bence 1-1 PAT.

Balogh Kornél, a Wolverines vezetőedzője: A Sparks végig kitartott és nem adta fel, de ez nem azt jelenti, hogy bent vannak a rájátszásban. A pályán nem volt sportszerűtlen játék, úriemberek módjára küzdöttek a felek. Kár, hogy külső tényezők befolyásolták a végeredményt. De ami az egyiknek rossz, az a másiknak jó, ilyen az érme. Két nehéz meccsünk van még, innentől azokra koncentrálunk.

Bíró Krisztián, a Dabas Sparks vezetőedzője: Egy rendkívül fontos győzelmet sikerült bezsebelnünk Jászberényben, aminek nagyon örülök. Végig izgalmas és szoros meccs volt, ahol a csapatok egymás hibáiból éltek. Nagyon büszke vagyok a srácokra, hogy helyén volt a szívük és az eszük, amikor a legjobban kellett! Viszont az egész meccsen mutatott játékkal nem vagyok túlzottan elégedett. Nagy hibákat vétettünk defense-ben és támadásban is sokszor pontatlanul játszottunk. Jól játszott a Wolverines, de sokszor saját dolgunkat nehezítettük meg. Három idegenbeli meccsből 2-t megnyertünk, ami jó pozíciót ad a folytatáshoz. De hazai pályán nehéz ellenfelek várnak ránk, így egy másodpercre sem szabad hátradőlni és megelégedni a jelenlegi játékunkkal. Meccsről meccsre fejlődünk, egyre stabilabbak vagyunk, de még egyszer sem hoztuk ki magunkból a maximumot. Most már viszont szükség lesz rá!

 

Nyugaton, egy igazi klasszikusra várták Tatabányán az érdeklődőket. Itt a Mustangs és a Titans csapott össze egymással.

Nagy Tamás (17) volt a meccs embere a Titans ellen

Nagy Tamás (17) volt a meccs embere a Titans ellen

A Bányászvárosban egy nagy visszatérésnek is a szemtanúi lehetett a közönség, hiszen Labancz Bence újra csatasorba állt a Musztángoknál. Azt, hogy két év után ismét pályára léphetett szeretett csapatában, nem is gyenge teljesítménnyel ünnepelte. Igaz a tatabányaiak az első negyedben még Nagy Tamás futása révén szerezték meg a vezetést. Labancz egy extrával melegített be. A második játékrészben pedig már ő volt az egyik főszereplő, hiszen Nagy neki adott TD-t érő labdát. Takács Zoltán elkapott touchdownjával és Göbölyös Gábor egypontosával válaszoltak a Titánok jelezve, hogy ez is egy „megszokott” rangadó lesz a két együttes között. 14-7 a félidőben.

Labancz Bence (labdával) visszatérése jól sült el

Labancz Bence (labdával) visszatérése jól sült el

A két csapat között az utolsó negyedig ment a kiélezett csata. A védelmek jól láthatóan felkészültek erre a találkozóra. A negyedik játékrészben a hazai defense döntötte el a találkozót, miután Mátrai Bence hordott vissza egy megszerzett labdát az end zone-ig. Labanczé volt az utolsó szó, ő állította be a 21-7-es végeredményt.

Fotók: Mátrai Tibor

Tatabánya Mustangs-Budapest Titans (7-0, 7-7, 0-0, 7-0)
Pontszerzők: Nagy Tamás, Labancz Bence, Mátrai Bence 1-1 TD, Labancz Bence 3 XP, illetve Takács Zoltán 1 TD, Göbölyös Gábor 1 XP.

Zahovay Ádám, a Tatabánya Mustangs vezetőedzője: A Titans-zel hoztuk a szokásos izgalmas mérkőzést. Bár az eredmény nem ezt tükrözi, de egy szoros meccsen sikerült győznünk, ami nagyon nagy lépés lehet a szezonunk további részére. Két régi rivális csapat elleni a kihívást is sikerrel vettünk, így most itt az ideje, hogy ezt a lendületet kihasználjuk.

Fábián Krisztián, a Budapest Titans vezetőedzője: Sajnos több komolyabb hibát vétettünk, mind a támadó, mind a védő oldalon. A védelmünk két kisebb megingása az elején elég volt ahhoz, hogy a Mustángok 2 TD-vel meglépjenek, mi pedig hiába voltunk kétszer az end zone-ban nem sikerült ezt pontra váltanunk. Az első félidőben sikerült egy remek támadássorozat végén felzárkóznunk, és a szünet előtt kivédekezni egy tatabányai támadást, így a szünetre kisebb hátránnyal mentünk pihenni. A második félidőben a védelmünk nem kapott TD-t így meccsben tartott minket. A támadó sorunk is jól haladt, esélyünk is volt az egyenlítésre, de sajnos nem sikerült kihasználni a lehetőségeinket. Gratulálok az ellenfélnek a győzelemhez!

 

Vasárnap Nyíregyházán papírforma győzelemre számíthattak a Tigrisek a Budapest Eagles 2 ellen. Azonban a Sasok nem hagyták, hogy túl könnyedén megtépázzák tollazatukat a szabolcsi dzsungel nagymacskái.

Benő Márk (8) első Divízió II-es TD-je után jött a második és a harmadik

Benő Márk (8) első Divízió II-es TD-je után jött a második és a harmadik

Az első negyedben a Tigers csak nagyon nehezen tudta megszerezni a vezetést. Az elején még Gráber Zoltán egy fumble-t is összeszedett az Eagles 2-nek. Azonban a jó mezőnypozícióval nem tudtak élni. A szabolcsiak viszont a következő támadásukat kihasználták, Benő Márk 2 yardról futott be az end zone-ba. Ezt követően Verdes Dávid elkapásával a kétpontos is sikeres volt. A második játékrészben hengerelni kezdett a hazai gárda. Verdes ezúttal egy elkapott touchdownt is összehozott. Ugyan Magyari Vajk TD-jével még válaszoltak a vendégek, de ezt követően Benő, majd Verdes ismét mattolták a Sasok védelmét és egy-egy újabb hatpontost szereztek. Előbbi pontszerzését követően Civa Mihály egy futott kétpontost is összehozott. 28-6-ra vezettek a Tigrisek a félidőben.

Tóth Gábor életmentő futsai és passzai is kellettek a Tigers sikerhez

Tóth Gábor (15) életmentő futsai és passzai is kellettek a Tigers sikerhez

A folytatásban már szorosabb csatát vívott a két együttes. A harmadik negyedben tovább növelték előnyüket a hazaiak, miután Yuriy Nahornyak leszedte a levegőből Molnár Márk passzát. A támadás lehetőségét kihasználták a szabolcsiak, Benő harmadjára is bejutott az end zone-ba, majd Konkoly Péter kétpontos elkapásával már 36-6 volt az állás. Az egész összecsapáson viszont Tóth Gábor irányító sokszor rossz snapet kapott, amit egyszer ki is tudtak használni a vendégek. Szenderák Bence tudott átmenni a falon, felszedte a szabad labdát és az end zone-ig vitte. Az utolsó játékrészben még Konkoly is szerzett egy 11 yardos elkapott TD-t, amivel beállította a 42-12-es végeredményt.

Fotók: Nagy Dorottya, Tamás Mercédesz

Nyíregyháza Tigers-Budapest Eagles 2 42-12 (8-0, 20-6, 8-6, 6-0)
Pontszerzők: Benő Márk 3 TD, Verdes Dávid 2 TD, Konkoly Péter 1 TD, Verdes Dávid, Civa Mihály, Konkoly Péter 1-1 PAT, illetve Magyari Vajk, Szenderák Bence 1-1 TD.

Dr. Szépe József, a Nyíregyháza Tigers megbízott sportigazgatója: Offense és defense oldalon is rengeteg hiányzónk volt. Viszont itt volt a lehetőség arra, hogy a fiatal generáció előre lépjen és azokat az eredményeket, yardokat, tackle-öket biztosítsa, ami az eredmény eléréséhez szükséges. Több hibával játszottunk, mint azt elvártam, de így is sikerült hozni, amit kellett.

Tokaji Ferenc, a Budapest Eagles 2 vezetőedzője: Sokkal jobban kezdtünk az eddigi meccsekhez képest, valóban nem voltak a srácok idegesek. Úgy gondolom, hogy elhitték, hogy jobbak tudnak lenni. Aztán, amikor ez bebizonyosodott, akkor megszeppent az offense, a defense viszont jó volt. A szélső futásokat és a két tight endet megpróbáltuk jól levédekezni, de nem sikerült. Sokkal fizikálisabb volt az ellenfél. Sajnos nem tudtuk őket visszatartani.

 

Szintén sima hazai győzelmet hozott a Rebels Oldboys és Gladiators 2 egymás elleni küzdelme Budapesten. Pedig még az arany-feketék az elején méltó ellenfélnek bizonyultak.

Munkában a Lesi fivérek, Péter (balra) és Tamás (középen)

Munkában a Lesi fivérek, Péter (balra) és Tamás (középen)

Az első negyedben még nem tudtak pontokat szerezni a csapatok. Ezt követően beindult a Lesi Péter parádé. A Rebels irányítója szerezte meg a vezetést egy futott TD-vel. Majd Töreki Jánosnak is adott egy touchdownt érő labdát. Rácz Péter is feliratkozott a pontszerzők közé, miután Kondorosi Attila egyik passzát leszedte a levegőből és a játékszerrel befutott az end zone-ba. Az első félidőben a Gladiators 2-től egy Fülep Csaba és egy Tálas Sándor interceptionre tellett. A szünetben a Lázadók 19-0-ra vezettek.

Fülep Csaba (22) sokszor életben tartotta a Gladiators 2-t

Fülep Csaba (22) sokszor életben tartotta a Gladiators 2-t

A második félidőben már a Rebels akarata érvényesült. A harmadik negyedben Töreki János elkapásával tovább növelték előnyüket a fővárosiak. Az utolsó negyedben Töreki és Wellner újabb TD-ivel végleg eldőlt a találkozó, 39-0-ra győzött a Rebels Oldboys ellen.

Fotók: Váradi Barna és Király Etelka

Rebels Oldboys-Gladiators 2 39-0 (0-0, 19-0, 7-0, 13-0)
Pontszerzők: Wellner Gábor, Töreki János 2-2 TD, Rácz Péter, Lesi Péter 1-2 TD, Orsós Attila 4 XP.

Lesi Tamás, a Rebels Oldboys vezetőedzője: Én úgy gondolom, hogy a rutinbeli különbség kijött a két csapat között. A Gladiators-nál voltak ugyan tapasztalt játékosok, de sok fiatal és újonc is, akinek még meg kell találnia a helyét. Ettől függetlenül nagyon keményen küzdöttek. Én elégedett vagyok a srácok teljesítményével.

Kálmán Attila, a Gladiators 2 vezetőedzője:Sajnos a támadásainkban nem volt átütő erő, és ezúttal a védelem sem azt hozta, amit tud. Agresszivitásban és mentalitásban is elmaradtunk a kívánt szinttől. A srácok bizonyították már, hogy tudnak jól játszani, de a sok meccs miatt úgy érzem fejben mostanra elfáradtunk, jót fog tenni ez a kis pihenő.

 

A végére maradt egy izgalmas összecsapás, az Újpest Bulldogs a Boda Troopers vendége volt. A hazaiak kemény ellenfélnek bizonyultak, de végül a Kutyák harcolták ki a győzelmet.

Baranyai Péter (24) kiemelkedően teljesített ismét

Baranyai Péter (24) kiemelkedően teljesített ismét

Mindkét vezetőedző nehéz csatát várt. A találkozó a Troopers-nek indult jól. A Katonák U19-es válogatott játékosa Baranyai Péter szerezte meg a vezetést Bodonyi Balázs pedig belőtte az extrát. Csattanós válasz jött a Kutyáktól, egy negyed alatt fordítottak. Takács Kolos és Nagy Kriszitán szerzett egy-egy TD-t. Köztük Fülöp Robin egy safety is összehozott. 16-7-re vezettek a szünetben a vendégek.

Nagy Krisztián (18) is kivette a részét az első Bulldogs sikerből

Nagy Krisztián (18) is kivette a részét az első Bulldogs sikerből

A kiélezett küzdelem az utolsó negyedig folytatódott. Ebben a játékrészben a Troopers faragott hátrányán és Kovács Csaba megiramodása révén szorossá vált a végjáték. Ám az utolsó szó mégis a Bulldogsé volt, hiszen a végén Nagy György egy touchdownt szerzett, amivel beállította a 23-13-as végeredményt.

Fotók: Vadász Attila

Boda Troopers-Újpest Bulldogs 13-23 (7-0, 0-16, 0-0, 6-7)
Pontszerzők: Baranyai Péter, Kovács Csaba 1-1 TD, Bodonyi Balázs 1 XP, illetve Takács Kolos, Nagy Krisztián, Nagy György 1-1 TD, Fülöp Robin 1 S, Kinisch Péter 1 XP.

Nagy Gábor, a Boda Troopers vezetőedzője: Összességében elégedettek lehetünk, egy szoros meccset tudtunk játszani, nem tudott meglépni az ellenfél, ahogy a korábbi mérkőzéseken. A támadósor kezdi megtalálni önmagát, voltak szép játékok, de még mindig vannak apróbb hibák, amik megbosszulják magukat. A védőinkre nem lehet panasz, harmadik meccs óta nyújtanak kiemelkedő teljesítményt. Hihetetlenül jó érzés volt végre otthon játszani, köszönjük a szurkolóknak, akik kilátogattak, és remek hangulatot teremtve támogatták a csapatot. Két hét múlva szeretnénk még jobb játékot mutatva, egy hasonlóan jó mérkőzést játszani.

Czuprik Zoltán, az Újpest Bulldogs vezetőedzője: hamarosan…Bereny_DIVII-1024x288

Forrás: http://mafsz.org – RSS