Kiengedték a kórházból Sárosi Laurát

Ahogy azt csütörtökön remélni lehetett, pénteken reggel kiengedték a kórházból az olimpiára készülő magyar tollaslabdázót, Sárosi Laurát, aki a hét elején került kórházba vakbélgyulladás gyanújával, de a feltételezés végül nem igazolódott be. Jelen állapota alapján augusztus negyedikén repülhet Rióba.

A vizsgálatok mellett infúziós és antibiotikumos kezelésben részesítették – az először feltételezett vakbélgyulladást megszünentő műtéti beavatkozás tehát szerencsére elmaradt. Orvosai néhány nap pihenést és diétát javasolnak számára.

„Valószínűleg a vakbélgyulladáshoz hasonló tünetekkel járó, vírus okozta hasi nyirokcsomógyulladásom lehet” – mondta egy nappal korábban a fair play-díjas sportoló.

A magyar versenyző a nemzetközi szövetség és a Nemzetközi Olimpiai Bizottság döntése nyomán alanyi jogon lehet ott a riói olimpián.

Legutóbb az 1996-os atlantai olimpián szerepelt magyar tollaslabdázó az ötkarikás játékokon, akkor Ódor Andrea indult, így Sárosi Laura ötkarikás részvétele sporttörténetinek mondható.

(MOB, fotó: MOB/Szalmás Péter)

Forrás: www.mob.hu – RSS