Kiderült, Rosberg hány évre szerződött a Mercedeshez

F1

2016. június 27. hétfő, 16:23

Szerző: Dezső Attila, Fotó: Daimler Media Site

Hetek óta húzódik Nico Rosberg szerződésének meghosszabbítása a Mercedesnél, Niki Lauda azonban most jelét adta annak, hogy a feleknek sikerült megegyezniük egymással, így az F1-es pilóta továbbra is a brackley-ieknél tekerheti a kormányt.

Noha még nem született hivatalos bejelentés, Niki Lauda elszólta magát, hogy a Mercedesnél a kezdetek, azaz 2010 óta versenyző Nico Rosberg továbbra is a brackley-iek kötelékében marad. A német pilóta szerződéses ügyei intézésére a volt F1-es pilótát, Gerhard Bergert kérte fel – a közelmúltban arról lehetett hallani, hogy a Mercedes csak egy évre szeretné megtartani Rosberget, aki viszont három éves szerződést akart, de a sajtóban megjelenő spekulációk a Ferrarival is összeboronálták.

Niki Lauda a hétvégén találkozott Nico Rosberggel, a Bild című lapnak pedig elárulta, hogy miről esett szó kettejük beszélgetése alatt. „Már megegyeztünk egy új, két éves szerződésről, de még ki kell dolgozni a részleteit” – mondta a háromszoros világbajnok osztrák. Amikor arról kérdezték Laudát, hogy Rosberg ajándékba kapta-e szerződését a Mercedestől – lévén hétfőn lett a 31 éves -, így válaszolt: „Nem, keményen megdolgozott érte.”

Ezzel párhuzamosan a pilótapiac leginkább Kimi Raikkönen körül forog, akinek ez év végén jár le szerződése a Ferrarinál. Rosberg révén egy esélyes kiesett a helyére pályázók közül, de a Red Bull is szerződést hosszabbított párosával. A Ferrari egyelőre kivár, hiszen az idény majdnem kétharmada még hátravan, de ha úgy döntenek, hogy lecserélik a Jégembert, akkor valószínűleg a Valtteri Bottas-Sergio Perez-Carlos Sainz-Romain Grosjean kvartettből fognak választani.

Forrás: www.formula.hu – RSS