Kicsik nagy versenye

Idén is a franciaországi Schiltigheimben rendezték a legfiatalabb korosztály, az újonc asztaliteniszezők legrangosabb nemzetközi versenyét. A nagy hagyományokkal bíró Euro Mini Champs viadalon 32 ország U12-es és U11-es korosztályának képviselői mérették meg magukat, a magyarok között a 12 éves Tölgyes Dorottya érte el a legjobb eredményt, a hetedik helyen végzett.

Majer Dániel A sokak által „mini Eb”-nek aposztrofált versenyen Európa legjobb újonc asztaliteniszezői indulnak, ami nem csoda: mivel nekik még nem rendeznek világversenyeket, gyakorlatilag minden évben itt, Strasbourg szomszédságában gyűlnek össze a korosztály legjobbjai.

A magyar csapat egy része, középen Tölgyes Dorottyával Forrás: facebook

A magyar csapat egy része, középen Tölgyes Dorottyával  •  Forrás: facebook

A tizennégy magyar induló közül hetedik helyével kiemelkedett az U12-ben induló Tölgyes Dorottya, aki ráadásul még csak most kezd belekóstolni a nemzetközi versenyek hangulatába. „Akárcsak korábban a hazai versenyekét, a nemzetközi megmérettetéseinek a számát is fokozatosan növeljük, hogy ne égjen ki. Franciaországban rendkívül sűrű a mezőny, nagyon felkészült játékosok vesznek részt a viadalon” – mondta Csekő Sándor, a Dorottyát is soraiban tudó nyírbátori asztalitenisz-szakosztály vezetője.

A 12 éves leánynak a negyeddöntőben parancsolt megálljt a későbbi győztes, orosz Szvetlana Dmitrijenko. „Bizonyos időszakokban kifejezetten jól ment neki a játék, élete legjobbját nyújtotta, ráadásul az első mérkőzését követően tartalék ütővel játszott, és annak fényében még nagyobb a siker értéke. Azért hozzá kell tenni, hogy az ütőtörésben vastagon benne volt, a történtekből tanulnia kell, nem szabad méregbe gurulnia egy-egy elvesztett pont után” – nyilatkozta Csekő, majd hozzátette: Dorottya a két legnagyobb ígéret között van, aki valaha megfordult a keze között az edzői pályája során, s amennyiben fejlődése töretlen marad, ifikorára Európa legjobbjai közé kerülhet lehet. A leányok között Dorottyán kívül a szintén U12-ben induló Adamik Csenge került a főtáblára, s ő végül 15. lett.

A fiúk mezőnyében a 12 évesek között játszó Huzsvár Erik szerepelt a legjobban, ő a 14. helyen végzett. A nyolcaddöntőben őt is orosz, Vlagyiszlav Makarov győzte le.

„Elégedettek voltunk Erik játékával, sajnos, a későbbi győztessel hozta össze a sors, aki jelentős fizikai fölényben volt vele szemben. Ez előfordul ebben a korosztályban, mindenki másképp fejlődik, ennek ellenére nagyon szoros mérkőzést játszottak. Szeretném bevonni a serdülők munkájába, hogy az onnan kiöregedők helyét fokozatosan vegye át, együtt a többi újonccal. Ezért a szeptemberi, horvát nemzetközi versenyre is elutazik a serdülőkkel” – vázolta Huzsvár jövőjét a serdülő fiúválogatottnak az újoncokkal is foglalkozó szövetségi kapitánya, Vitsek Iván.

Huzsvár korosztályában Balogh Erik jutott még a főtáblára, a 32. helyen végzett. Az egy évvel fiatalabbak között ez Juhász Márknak sikerült, aki szintén 32. lett. Vitsek Iván kiemelte még a 8 esztendősen a 11 évesek között szereplő Szántosi Dávidot és a nála egy évvel idősebb Kizakisz Georgioszt, mondván, a jövő ígéreteiként nagyon kedvező benyomást tettek rá.

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS