Ki marad nyeretlen?

A Wolverines és a Steelers 2 sem tudott még idén meccset nyerni a TD Store Divízió II-ben.

Már a végéhez közelít az alapszakasz a harmadosztályban, ahol mindössze két mérkőzés maradt, ebből egyet ezen a hétvégén rendeznek meg. Ráadásul ezt a találkozót követően egy alakulat biztos, hogy győzelem nélkül fog maradni.

_MG_7858_GB

Egy picit a Wolverines felé billenhet a mérleg ez esetben, hiszen Reggie Graham alakulatánál talán nagyobb a rutin, mint a Miskolc Steelers másodikszámú csapatánál. Emellett a Rozsomákok a szezon végére már kezdenek belejönni a játékba, hiszen legutóbb a Tatabánya Mustangs ellen is kitartóan küzdöttek és nehéz pillanatokat is okoztak. Most alkalmuk nyílhat arra, hogy megszerezzék idei utolsó meccsükön az első győzelmet.

33757625_2323311251019854_8391259991981424640_o

A Miskolc Steelers 2 sem jeleskedett idén eddig. A pontszerzés nem is az erősségük, mivel a legkevesebbet (25) vitték eddig az Acélosok. Inkább a védelem az, ami említésre méltó még akkor is, ha sok ponttal kaptak ki a nagyobb csapatoktól. Az Alsó-házba tartozó együttesek ellen ugyanis megmutatták, hogy mennyire kitartóan tudnak a miskolci fiatalok küzdeni. Ez lehet a kulcsa a borsodiak sikerének.XIII FEZEN Hungarian bowl cover borító plakát

Fotók: Dabas Sparks facebook, Gémesi Balázs

Wolverines-Miskolc Steelers 2
Időpont: június 16. (szombat)
Helyszín: Kelep field (Jászberény, Gorjanc Ignác sétány 5.)
Belépő: ingyenesTD Store Divízió II logó

Forrás: http://mafsz.org – RSS