Kessiéről tárgyalt a Milan az Atalanta vezetőségével

Egybehangzó olasz sajtóértesülések szerint pozitívan zárult a tegnap esti találkozó a Milan és az Atalanta vezetősége között a 20 éves elefántcsontparti középpályás, Franck Kessié jövőjéről.

Az Atalanta abszolút túlteljesítette a várakozásokat, ugyanis 34 fordulót követően az 5. helyen áll a Serie A-ban 64 szerzett ponttal és nagy valószínűséggel a következő szezonban indulni fog az Európa-ligában. A kulcsjátékosok közül Roberto Gagliardini januárban az Interhez szerződött, míg Mattia Caldara nemrég aláírt a Juventushoz.

A Sky Sport, a La Gazzetta dello Sport és a MilanNews.it szerint Marco Fassone három és fél órán keresztül tárgyalt az Atalanta elnökével, a találkozón Massimiliano Mirabelli, a milánói együttes sportigazgatója is jelen volt. A téma elsősorban Kessié jövője volt. Nem titok, hogy a Milan szemet vetett a fiatal középpályásra, aki iránt élénk érdeklődést mutat a Roma is. A piros-feketék tehát megkezdték a tárgyalásokat Kessiéről, aki ebben a szezonban 27 bajnoki meccsen 6 gólt szerzett és 4 gólpassz osztott ki. Korábbi hírek szerint a Romának van egy megállapodása a bergamói együttessel, amely egy 28 millió eurós átigazolási árról szól, viszont a játékossal eddig nem sikerült megegyezni.

Gianluca Di Marzio, a Sky mindig jól értesült átigazolási szakértője úgy tudja, hogy a Milan 5 évre szóló szerződést kínál Kessiének évi 2,2 millió eurós fizetéssel, amely jóval magasabb a Roma ajánlatánál (1,2 millió €/év).

Emellett a Milan hajlandó megadni a Roma által ajánlott 28 millió eurós árat a játékos játékjogáért.

Forrás: www.acmilan.hu – RSS