Kessié 28 millió euróért érkezik a Milanhoz – sajtóhír

Olasz sajtóértesülések szerint a következő szezonban a Milanban folytatja pályafutását Franck Kessié, akiért a klub 28 millió eurót fizethet az Atalantának.

A 20 esztendős elefántcsontparti középpályás egyértelműen kulcsszerepet játszik abban, hogy az Atalanta ebben a szezonban remekül teljesít és már biztosan Európa-liga indulást érő helyen végez a Serie A-ban.

George Atangana, a játékos ügynöke néhány hónappal ezelőtt azt nyilatkozta, hogy legalább 20 együttes érdeklődik Kessié iránt, beleértve Európa legjobb labdarúgó klubjait. Úgy tűnik, hogy Kessié marad Olaszországban, ugyanis a Sky Sport Italia szakértője, Gianluca Di Marzio szerint a Milan és az Atalanta mindenben megállapodott egymással, így a fiatal középpályás a nyártól a piros-feketéknél folytatja.

A megegyezésről a SportItalia és a Goal.com is beszámolt. A Milan 28 millió eurót fizet Kessié játékjogáért a bergamói együttesnek és az átigazolási árhoz további bónuszok társulnak. Állítólag a játékos 5 évre szóló szerződést írhat alá és szezononként 2,5 millió eurót kereshet.

Kessiéért az AS Roma is bejelentkezett, azonban a játékosért folyó versenyből a Milan került ki győztesen.

Forrás: www.acmilan.hu – RSS