Késelyé az első magyar érem

uszas

Megszületett az első magyar érem a Glasgow-ban zajló multisport Európa-bajnokság úszóversenyein: Késely Ajna szombaton 800 méter gyorson második helyen végzett.

uszas

A mindössze 16 éves magyar versenyző 8:21.91 perces ifjúsági Európa-csúccsal csapott célba. A címvédő Kapás Boglárka 8:26.32-vel ötödik lett.

“Volt egy pont, ahol azt éreztem, hogy nagyon fáj, és milyen jó lenne, ha már vége lenne, akkor jutott eszembe, mennyien szurkolnak nekem, ami olyan erőt adott, hogy össze tudtam szedni magamat” – mondta Késely, aki külön megköszönte a lelátón helyet foglaló olimpiai bajnok Gyurta Dániel bíztató üzenetét. Hozzátette, edzője, Turi György 8:23 perces időt “írt elő neki”.

Kapás Boglárka elmondta, nagyon örül neki, hogy legalább egy magyar felkerült a dobogóra. Saját teljesítményével kapcsolatban megjegyezte, 400 méternél érezte, ez most nem lesz olyan jó.

A világversenyek történetében első ízben megrendezett 4×200 méteres vegyes gyorsváltó döntőjében a Milák Kristóf, Németh Nándor, Hosszú Katinka, Jakabos Zsuzsanna összeállítású staféta negyedik lett.

Az elődöntőben érdekelt magyarok közül Kenderesi Tamás a legjobb idővel, Milák Kristóf pedig második helyen jutott fináléba 200 méter pillangón, míg Németh Nándor 100 méter gyorson került a legjobb nyolc közé.

Az olimpiai bronzérmes Kenderesi kiváló hajrával, a délelőttinél (1:54.91) valamivel rosszabb idővel, 1:55.16-tal ért célba.

“Kontrollálni szerettem volna a mezőnyt, aztán a végén nagyot hajrázni, jól sikerült. Az 1:55-ös iramhoz kapcsolódik egy 28.5-ös hajrá, ilyet még nem is úsztam az utolsó ötven méteren. A döntőben ugyanakkor Kristófot nehéz lesz kontrollálni, hiszen nagyon elmegy az elején, ha lőtávolon belül tudnék maradni, akkor lenne esélyem” – mondta Kenderesi, aki egyértelműen kijelentette, elégedett lenne az ezüsttel.

Milák a második elődöntőben ugyancsak rosszabb időt úszott, viszont 1:55.38-cal szintén futamgyőztes lett és simán jutott a döntőbe.

“Most direkt visszavettem, elég jó volt ez, kicsit több levegőt is kaptam. Meg kell szokni ezt a délutáni úszást, mert más a környezet, mint általában. A döntőben nyerni akarok” – mondta Milák.

Száz méter gyorson Németh a kilencedik idővel vágott neki az elődöntőnek, s 48.48 másodperccel összesítésben harmadik helyen ment tovább. Kozma Dominik 49.05-tel 13. lett.

Sztankovics Anna 100 méter mellen 1:08.05 perces egyéni csúccsal jutott az elődöntőbe, ahol nem tudta megismételni ezt a teljesítményt, 1:08.49-es idővel 15. helyen zárt.

(MTI-uszosport.hu)

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS