José Sosa visszatért Törökországba – hivatalos

A török élvonalban szereplő Trabzonspor hivatalosan is bejelentette, hogy januári vásárlási opcióval kölcsönvette a Milan argentin középpályását, José Sosát.

A török együttes már a nyáron is több alkalommal érdeklődött Sosa iránt, azonban akkor nem sikerült megállapodásra jutni. Ezúttal a játékos beleegyezett a klubváltásba és egy év milánói kaland után visszatért Törökországba.

A Trabzonspor a hivatalos honlapján tette közzé, hogy megegyezett a Milannal José Sosáról, aki sikeresen átesett az ilyenkor kötelező orvosi vizsgálatokon. A megállapodás értelmében a törökök 1,35 millió euróért veszik kölcsön a 32 éves középpályást és január 15-ig további 3,4 millió euróért végleg megvásárolhatják. Sosa szerződése egyébként 2018 nyaráig szól a piros-feketékkel, ezt követően szabadon igazolhatóvá válna.

Sosa tavaly nyáron csatlakozott a Milanhoz a Besiktastól, azonban nem tudta beváltani a hozzá fűzött reményeket.

Forrás: www.acmilan.hu – RSS