Jó mulatság, női munka

Kiemelkedő sikert ért el a leány U19-es labdarúgó-válogatott az Európa-bajnoki selejtező minitornán. A Turtóczki Sándor vezette együttes első helyen jutott a tavaszi elitkörbe, miután az utolsó mérkőzésen, meglepetésre legyőzte a jóval esélyesebb dánokat.

Majer Dániel A továbbjutásért utazott a leány U19-es labdarúgó-válogatott Montenegróba, az Európa-bajnoki selejtező minitornára, amihez a szlovákok, a dánok és a házigazdák alkotta négyes első két helyének valamelyikén kellett végezni. A második hely azonban még nem lett volna garancia a sikerre, a tizenegy csoportból ugyanis csak a legjobb tíz csoportmásodik vehet részt az elitkör küzdelmeiben.

NS női U19

Öröm a köbön  •  Forrás: MLSZ

„Az erőviszonyokat nézve a második hely elérhető célnak látszott, de persze nehéz volt kalkulálni” – mondta érdeklődésünkre Turtóczki Sándor szövetségi edző. A válogatott a szintén továbbjutásra pályázó szlovákokkal kezdett, a dánok jóval erősebbeknek, a montenegróiak pedig gyengébbeknek tűntek.

„Ki-ki mérkőzést játszottunk, a helyzeteink alapján megszerezhettük volna a győzelmet, de a szlovákok kihasználták az egyik hibánkat” – emlékezett az edző az 1-1-re végződött találkozóra, amelyen az emberhátrányba került magyar lányok a hajrában kapott góllal bukták el a győzelmet.

Montenegrót aztán 6-0-ra kiütötték, és készülhettek a mindent eldöntő, dánok elleni ütközetre. Nem volt jó előjel, hogy a skandinávok 10-1-re intézték el a szlovákokat… „Tudtuk, hogy a házigazda elleni győzelem kevés lesz. Rendet kellett tenni a lányok fejében, hogy lássák, miért kapott ki ennyire a szlovák csapat. Bátran kitámadtak, és egyáltalán nem játszottak alárendelt szerepet, de ha más felfogásban játszanak, nem lett volna ekkora a különbség. Szerencsére, a lányok megértették, hogy ettől nekik még lehet esélyük a dánokkal szemben.”

A mérkőzés elején az északiak gyorsan szerették volna dűlőre vinni a dolgot, nekiestek a magyaroknak, akik elszántan állták a sarat, sokszor az utolsó pillanatban, becsúszva tudtak csak menteni. „A második félidő kezdetén ismét erősítettek, kapufáig és két nagy helyzetig jutottak. Az utolsó húsz-huszonöt perc azonban rólunk szólt, tudtuk mozgósítani a tartalék energiákat, jó támadásokat vezettünk, és két gólt szereztünk” – foglalta össze az edző.

A 2-0-s győzelemmel a magyar csapat megnyerte csoportját, és a tavaszi elitkörbe jutott. „Amióta én a női labdarúgásban dolgozom, ilyen nagy siker nem született. Lényegesen előbbre tart a dán futball, mi azonban szinte hiba nélkül futballoztunk, és még a szerencse is mellénk állt. Mondjuk, hajszoltuk is rendesen. Kis lépésekben fejlődik a labdarúgásunk, tehetségeink eddig is voltak, de ilyen jó eredményt eddig nem értünk el.”

A csapat éppen csak kicsúszott az első kalapból, így a tavaszi elitkör sorsolásán várhatóan nehezebb ellenfeleket kap. „Ott már nem lesz könnyű mérkőzés. Úgy engedtem el a lányokat, hogy próbálják a magyar bajnokságra is átvinni a megtapasztalt nemzetközi ritmust, és abban futballozzanak. A dánok elleni siker remélhetőleg kellő önbizalmat adott nekik a tavaszra.”

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS