Jet-Sol Liga: Hétfőn másik arcát mutatná a Fradi

Hétfőn 16.00 órakor rendezik a Jet-Sol Liga női NB I döntőjének második felvonását az MTK Hungária és a Ferencváros részvételével. Ha a kék-fehérek nyernek, övék a bajnoki cím.

A Ferencváros favoritként kezdte meg a bajnoki döntőt, de hétfőn, nagy meglepetésre 1-0-ra kikapott saját pályáján attól az MTK-tól, amelyet néhány héttel ezelőtt még 8-3-ra győzött le a bajnoki rájátszásban, és másik három idénybeli bajnokiját is megnyerte ellene. A zöld-fehérek ígérik: a folytatásban nem fordulhat elő, hogy olyan visszafogott játékkal rukkoljon elő a csapat, mint az előző hétfőn.

– Ha csúcsra akarsz jutni, akkor meg kell járnod a padlót is néha. Az biztos, hogy egy teljesen más, agresszív, gyors Fradit láthatunk majd, akik megalkuvást nem tűrve lépnek pályára. A mérkőzést követő első edzésen már mindenki teljes erőbedobással dolgozott, a motivációval, az erőszakossággal továbbra sincs gond, minden játékosomban ezer fokon ég a bizonyítási vágy, hogy megmutassák, képesek megfordítani a párharcot – mondta a fradi.hu-nak Dörnyei Balázs, a Ferencváros szakvezetője.

Bognár Enikő, a Ferencváros csapatkapitánya nem tudja, mi történt a csapattal a döntő első mérkőzésén, de abban biztos, hogy még egyszer nem fordulhat elő hasonló betli.

– A hétfői mérkőzés mindannyiunk számára fájdalmas volt – fogalmazott Bognár Enikő. – Nem egészen tudom megmondani, hogy mi történt a csapattal. Rosszul jött ki a lépés gyakorlatilag mindenkinek. Egy viszont biztos, ez többet nem fordulhat elő. Még nagyobb akaratra lesz szükségünk a jövő heti visszavágón, és koncentráltabb csapatjátékra.

Szabados György, az MTK vezetőedzője szerint továbbra sincs teher a játékosain, újjáalakult együttesének a második hely is szép eredménynek számítana, a döntő ajándék, amelyen felszabadultan futballozhatnak játékosai.

– Sikerült megfojtani a Fradi játékát, a szerzett labdákat gyorsan feljuttatni a kapujuk elé, hogy ne felállt védelemmel kelljen találkoznia a támadóinknak – így a kék-fehérek szakvezetője. – Az ellenfél szerencsére többször hibázott a kapunk előtt, de mi is nagy erőket mozgósítottunk a siker érdekében, így a győzelmünk teljesen megérdemelt. A szív és az akarat diadala volt ez. Továbbra sem mi vagyunk a favoritok, de látható, hogy a futballban bármi megtörténhet, mint az első mérkőzés is bizonyította. Nincs veszítenivalónk, szinte teljesen új csapatot kellett építeni a szezon elején, amely ha második helyen végezne, akkor is büszkén nézhetne a szurkolók és a vezetőség szemébe. A tét a riválisunk vállát nyomja, nekünk ajándék a döntő, ahol mindenki láthatja, nem feltartott kézzel lépünk pályára.

A párharc második mérkőzését hétfőn 16.00 órakor rendezik az Új Hidegkuti Nándor Stadionban, a találkozót az M4 Sport élőben közvetíti.

Forrás: www.mlsz.hu – RSS