Játékosaink a Montenegró-Magyarország mérkőzésről 1.

Valogatott_edzes.jpgVégh Zoltán: A jó hozzáállás a legfontosabb

Végh Zoltán, az MTK Budapest kapusa huszonkettedik válogatott mérkőzésére készül. Ő a jelenlegi keret legrutinosabb tagja, s a csapatkapitányi karszalagot is ő viseli majd szombaton, együttesünk podgoricai mérkőzésén.

– Az a legfontosabb, hogy a csapat valamennyi játékosának hozzáállása legyen megfelelő, a válogatotthoz méltó – kezdte a csapat kapitánya. – Ha szombaton küzdünk, hajtunk becsülettel, már nem lehet baj, mert akkor az eredmény is megfelelő lesz. Persze, nem lehet megjósolni, hogy a nemzetközi porondon éppen ellenünk debütáló, és ezért minden bizonnyal nagyon motivált montenegrói válogatott ellen milyen eredményt érünk majd el, de az biztos, hogy akár győzünk, akár döntetlent érünk el, akár vereséget szenvedünk, ez a mérkőzés nem befolyásolhatja majd a szerdai meccsre való felkészülésünket. Az egy Európa-bajnoki selejtező lesz, egy nagyon fontos tétmérkőzés, amelyen a győzelem a célunk.

Vaskó Tamás: Fegyelmezetten kell játszanunk

Vaskó Tamás, az Újpest FC védője a ciprusi tornán, Lettország ellen mutatkozott be a nemzeti csapatban. Most második válogatottbeli mérkőzését várja, s azt, hogy csapatunk meggyőzően szerepel majd Montenegró gárdája ellen.

– Szervezetten, fegyelmezetten kell futballoznunk Podgoricán – jelentette ki Vaskó Tamás. – Együttesünk A-válogatottként ugyan még nagyon fiatal, nem számít rutinos gárdának, ám mi, fiatalok sokat játszottunk már együtt a különböző utánpótlás-együttesekben, tehát jól ismerjük egymást. A montenegrói válogatott teljesen ismeretlen számunkra, hiszen ez lesz az első mérkőzése, de tudjuk, hogy jó játékosokból áll, akik nagyon fognak hajtani, és mindent elkövetnek majd azért, hogy hazai pályán győzelemmel mutatkozzanak be. Még nem tudhatjuk, kik játszanak majd közülünk szombaton, de ha jól játszunk, és eredményesek leszünk, valószínűleg szerdán is abban az összetételben lépünk majd pályára, mint szombaton.

Montenegró – Magyarország, barátságos mérkőzés
Március 24., szombat, Podgorica, 18 óra (Sport2)

Magyarország – Moldova, Eb-selejtező
Március 28., szerda, Szusza Ferenc Stadion, 18 óra (Sport2)

Jegyárak:
14 év alatt: ingyenes (szervezetten)
Diák: 600 Ft (diákigazolvánnyal)
Felnőtt: 1 200 Ft, 2 000 Ft
Családi: 2 300 Ft (egy felnőtt, két gyerek)
A családi jegy egy felnőtt, illetve két 14 év alatti gyermek belépésére jogosít. A családi belépőket március 26-án 18 óráig lehet megváltani elővételben országszerte az IBUSZ irodáiban, a helyszínen ezek a jegyek nem kaphatók.

www.mlsz.hu