Játék és vidámság a II. Országos Kölyök Sport Napon

A Csalogány iskolában megrendezett december 8-i nagy sikerű rendezvény után
a XV. kerületi Csodavárba vártuk az ország különböző pontjairól érkező (2-8
esztendős) Kölyök Sportolókat.

A sportolók mellett gyógypedagógusok, szakemberek és a
gyermekek hozzátartozói is a résztvevői voltak a II. Országos Kölyök Sport Napnak, amelyet a
MetLife támogatott. 2014-ig szövetségünk a 8 éves és annál idősebb értelmi
fogyatékossággal élő sportolók versenyprogramját bonyolította, azóta azonban a
kisebbek, az óvódás korúak is csatlakozhatnak a mozgalomhoz. Ez pedig az
utánpótlásbázis megteremtésének egyik alapfeltétele. Megtisztelte jelenlétével
eseményünket Szász Tibor, az EMMI főosztályvezető-helyettese. Szabó Béla
MSOSZ társelnök mellett Kisari Károly, a Rejtett Kincsek Down Egyesület
Csodavár Inkúzív Fejlesztőház és Játszóház képviselője köszöntötte a
résztvevőket. Lentner Nóra programvezető elmondta, hogy a MetLife
támogatásának köszönhetően Kölyök Sportolóink számára újabb eszközöket
tudtak vásárolni. A 3D Variálható Sportlétrákat nagy kedvvel használhatják
majd a kicsik a foglalkozásokon. Az apróságok egy látványos és kedves táncos
koreográfiát is bemutattak. A foglalkozások előtt pedig Baby Gabi énekesnő
szórakoztatott minket közkedvelt dalaival. A kis sportolók kézműves
foglalkozáson és akadálypályán is kipróbálhatták magukat. Minden állomáson
20-25 percet tölthettek el, majd a program végén mindenkinek lehetősége nyílt a
játszóházban szórakozni. A fantasztikus nap végén mindenki élményekben
gazdagon és boldogan térhetett haza.

 

II. YA day

Forrás: http://specialolympics.hu – RSS