Itt a Milan kerete az Európa Liga play-off körére

Vincenzo Montella, a csapat vezetőedzője leadta az UEFA-listát és 30 játékost nevezett az Európa Liga selejtezőjének play-off körére. A keretben ott van természetesen Leonardo Bonucci és Lucas Biglia neve is.

A Milan kettős győzelemmel jutott be az EL-rájátszásába, miután idegenben 1-0-ra, míg hazai pályán 2-0-ra győzte le a román CSU Craiova együttesét a harmadik selejtezőkörben. Azon a két mérkőzésen nem volt bevethető Bonucci és Biglia sem, ugyanis a nevezési határidő előtt nem sikerült lezárni az átigazolásukat. Ugyanakkor a macedón élvonalbeli KF Shkendija ellen a play-off körben már mindketten Montella rendelkezésére állhatnak, ugyanis szerepelnek az UEFA-listán, amelyet a klub leadott az Európai Labdarúgó Szövetségnek.

A névsor 30 játékosból áll és kimaradt Carlos Bacca. A Milan augusztus 17-én 20:45 kezdettel a Shkendija csapatát fogadja a San Siróban, majd egy hét múlva jön a visszavágó a szkopjei Telekom Arénában.

A MILAN KERETE AZ EURÓPA LIGA-RÁJÁTSZÁSÁRA:

KAPUSOK VÉDŐK KÖZÉPPÁLYÁSOK TÁMADÓK
Antonio Donnarumma Ignazio Abate Lucas Biglia Fabio Borini
Marco Storari Luca Antonelli Giacomo Bonaventura M’Baye Niang
Gianluigi Donnarumma Leonardo Bonucci Hakan Calhanoglu André Silva
Alessandro Guarnone Andrea Conti Franck Kessié Suso
Gustavo Gomez José Mauri Patrick Cutrone
Mateo Musacchio Riccardo Montolivo
Gabriel Paletta José Sosa
Riccardo Rodriguez Manuel Locatelli
Alessio Romagnoli Niccolo Zanellato
Cristian Zapata
Davide Calabria
Matteo Gabbia

B-lista: Davide Calabria, Patrick Cutrone, Gianluigi Donnarumma, Matteo Gabbia, Alessandro Guarnone, Manuel Locatelli és Niccolo Zanellato.

Forrás: www.acmilan.hu – RSS