Egyéb

Ismét értekeztek a győri EYOF-ra készülő magyar csapat sportági vezetői


A győri Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon (EYOF) résztvevő sportágak főtitkárainak, vezetőinek tartottak konzultációt a Magyar Olimpiai Bizottság székházában kedden délután. Az eseményen részt vett dr. Bartha Csaba, a magyar csapat vezetője, a MOB főtitkára és Fábián László sportigazgató is.

Fábián László tájékoztatott, hogy a még épülő létesítmények a tervek szerint május 31-ig elkészülnek, és a helyszíneken majd edzőtáborozási lehetőséget is kapnak az EYOF előtt a szövetségek és a sportolók. A létesítmények minden igényt kielégítenek, modernek lesznek. Emlékeztetett, hogy a város atlétikai és röplabda Eb-nek is otthont fog adni. Fontos időpontként említette az április 7-ei sportági helyszínbejárást, a május 24-ei láng-megérkezést, a július 21-ei győri fogadalomtételt. A sportvezető elmondta, Győr nagyon készül, szép és kényelmes lesz az olimpiai falu, mely az újrahasznosítást szem előtt tartva, az esemény után lakásokként lesz értékesítve.

A sportágvezetők a konzultáción az aktualitásokról adtak tájékoztatást. A megbeszélésen napirendre kerültek a szállítással, egészségüggyel (dopping-ellenőrzés, szűrővizsgálatok), kommunikációval, logisztikával (Masped), egységes sportfelszereléssel (adidas és felvonulóruha), biztosítással (Posta Biztosító) kapcsolatos témák is.

A következő sportági konzultációra a tervek szerint május 3-án, 12 órától kerül sor a MOB székházában.

A győri EYOF-on július 23. és 29. között 14-18 éves fiatalok mérkőznek majd, mintegy 2500-an (kísérőikkel, edzőkkel, orvosokkal, sportszakemberekkel együtt mintegy 3600-an érkeznek az olimpiai faluba). Hét egyéni és három csapatsportágban összesen 760 érem talál gazdára; a kajak-kenu, az atlétika, a judo, a kerékpár, a kézilabda, a kosárlabda, a röplabda, a tenisz, a torna és az úszás kerül a programba. Az olimpiai fesztiválon 461 bíró vezeti a küzdelmeket; a szervezők közel félezer VIP-vendéget várnak; az esemény népszerűségét jelzi, hogy ezidáig 2700 önkéntes jelentkezett munkára. Az EYOF az olimpia és az ifjúsági olimpia után az ötkarikás mozgalom harmadik számú, világversenye, rangos multisport-eseménye. A Magyar Csapat 152 fős lesz, vezetőjük dr. Bartha Csaba, a MOB főtitkára. A magyarok a rendező ország jogán minden sportágban indulhatnak.

A Győri EYOF-ról további információkat a MOB oldalán és a verseny hivatalos honlapján találhatnak: gyor2017.hu.

(MOB, fotó: MOB/Szalmás Péter)

Forrás: www.mob.hu – RSS