Irány az Eb!

Kivívta az Európa-bajnoki részvétel jogát a felnőtt női kosárlabda-válogatott, amely utolsó selejtezőmérkőzésén 68-49-re nyert Szlovákiában. A sorsdöntő találkozón nem játszott utánpótláskorú játékos, azonban többen is részesei voltak a menetelésnek.

MTI/L. G. A magyar női kosárlabda-válogatott annak tudatában lépett pályára Pöstyénben, a szlovák csapat ellen az Európa-bajnoki selejtezősorozat hatodik, utolsó fordulójában, hogy ha nyer, akkor csoportgyőztesként biztosan részt vesz a júniusban Csehországban megrendezendő kontinenstornán.

48423_magyarszlovaknoi

A válogatott újra ünnepelhetett  •  Forrás: kosarsport.hu

A szlovákokkal szemben legutóbb 2008-ban alulmaradt magyarok a napokban Salamancából Törökországba szerződött Krivacsevics Tijána révén 16-6-ra elhúztak. A második negyedben három és fél percen át csak két pont született, aztán a csapatkapitány, Fegyverneky Zsófia büntetőivel nemsokára 25-11 állt a nagyórán. Csapatunk már tizenkilenc ponttal is meglépett, a nagyszünetben 34-19 volt az állás, Krivacsevics pedig a mezőny legjobbjaként 10 pontnál tartott.

Fordulás után a mieink magabiztosan őrizték előnyüket, Vandersloot mellé Licskai Zsófia is feljavult, az utolsó játékrész 51-37-ről indult. Ebben a hitehagyottan küzdő szlovákok ismét húszpontos hátrányba kerültek, azzal pedig megpecsételődött a sorsuk. A mérkőzést 68-49-re megnyerő magyarok csoportelsőként jutottak el az Eb-re, a szlovákok részvétele egyelőre kérdéses.

Dubei Debóra (19), az Uniqa Sopron hátvédje ezúttal ugyan a meccskeretben kapott helyet, de a kispadról nézte végig az összecsapást. A végső dudaszó után a társakkal együtt ünnepelte az Európa-bajnoki részvételt, melynek kivívásában neki is része volt.

Stefan Svitek szövetségi kapitány a selejtezősorozatban több utánpótláskorú játékosnak is lehetőséget adott, közülük Debi maradt a csapatban a sorsdöntő, novemberi selejtezőkre. Összesen tizenhét ponttal járult a sikerhez. A DVTK-erősítő Horváth Bernadett (20) öt pontot jegyzett, pályára lépett továbbá Kaposi Pálma (20) is, aki találat nélkül zárta eddigi egyetlen válogatott fellépését. A keret tagja volt a soproni Weninger Virág (19) is, aki azonban a sorozatban nem jutott szerephez.

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS