Indy 500-ra készül a szexi versenyzőnő

Bulvár

2016. június 28. kedd, 16:03

Az IndyCar ás a NASCAR körül nem számítanak újdonságnak a női pilóták – elég csak Danica Patrickot említeni -, Lindsay Brewer pedig több annál, mint aminek sokan első ránézésre hiszik.

Danica Patrick szereplése az IndyCarban, és 2012 óta a NASCAR-ban megsokszorozta az autóversenyzés felé törekvő hölgyek számát, és a 19 éves amerikai lány, Lindsay Brewer sem lóg ki közülük. A hölgy gyerekkora óta gokartozik, és indult különféle formaautós sorozatokban – nagy álma pedig az, hogy egy napon indulhasson a NASCAR-ban, valamint az Indy 500-on.

Brewer ott volt az indinapolisi viadalon is idén májusban, ahol az egyetlen női induló, Pippa Mann autójával készített közös képhez a következőt írta Instagramján: „Nagyszerű napon vagyok túl az Indy 500-on. Találkoztam néhány nagyszerű emberrel, remélem egyszer én is itt lehetek majd!”

A texasi Firestone 600 alatt a volt F1-es pilótával, Mario Andrettivel készített közös képet, mintegy tisztelettel adózva a múlt előtt.

Lindsay Brewer azonban sokkal inkább a jelenben él, és ha azt hittétek, hogy egy újabb celebstátusz felé törő szőkeségről van szó, tévedtetek, a hölgy ugyanis az autóversenyzés mellett a San Diego-i egyetemre jár.

Autósportos tevékenysége mellett azonban nagyon nagy hangsúlyt fektet az önreprezentációra is: ezerrel pörög az Instagram-fiókja, ahol szebbnél szebb fotókat oszt meg magáról és barátnőiről – íme, egy kis ízelítő:

Forrás: www.formula.hu – RSS