Íme 8 érdekesség a Milan újdonsült szerzeményéről

A Milan néhány nappal ezelőtt jelentette be a harmadik nyári igazolást, aki nem más, mint a 45-szörös svájci válogatott balhátvéd, Ricardo Rodriguez. Ebből kifolyólag az acmilan.com összegyűjtött 8 érdekességet róla.

– Amikor a 2009/2010-es szezonban a Zürich szembe került a Milannal a Bajnokok Ligája csoportkörében, az akkor 17 esztendős Ricardo tagja volt a svájci együttes felnőtt csapatának, azonban játéklehetőséget nem kapott a piros-feketék ellen.

– Rodriguez bal lábas és a posztja balhátvéd, ennek ellenére Dani Alves a példaképe.

– A 2013/2014-es szezonban átlagosan 2,3 kulcspassza volt meccsenként, így jobb mutatóval rendelkezett többek között Andrea Pirlónál is. Emellett 2,6 sikeres csel/mérkőzés statisztikával zárta az idényt, ezzel pedig felülmúlta az Aranylabda-győztes Cristiano Ronaldót.

– 2014-ben Rodriguezt választották Svájcban az Év legjobb játékosának, miután a brazíliai világbajnokságon remek teljesítménnyel rukkolt elő, ráadásul az első meccsen 2 gólpasszal járult hozzá Svájc 2-1-es győzelméhez Ecuador ellen. A 24 éves balhátvéd az összes meccset végigjátszotta.

– Ő értékesítette a Wolfsburg első tizenegyesét a 2015-ös Német szuperkupa meccs büntetőpárbajában, miután a rendes játékidő 1-1-es döntetlennel zárult. Végül a Wolfsburg nyerte a szuperkupát a Bayern München ellen.

– Rodriguez 2016 áprilisában bevette a Real Madrid kapuját a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében és a Wolfsburg 2-0-ra nyert az odavágón. Az volt az utolsó olyan meccs, amelyen a Real nem tudott gólt szerezni, hiszen azóta a spanyol együttes minden egyes találkozón legalább 1-szer eredményes volt.

– 2009-ben Svájc – Rodriguezzel a csapatban – megnyerte az U17-es világbajnokságot. Ez volt a svájci U17-es nemzeti csapat történetének legnagyobb sikere, hiszen veretlenül, 7 meccsből 7-et megnyerve hódították el a trófeát. Rodriguez 3 alkalommal volt eredményes a tornán: a csoportkörben Japánnak, a nyolcaddöntőben Németországnak és az elődöntőben Kolumbiának lőtt gólt.

– Bátyja, a két évvel idősebb Roberto a 2015/2016-os szezonban a Novarában játszott és jelenleg az FC Zürich játékosa. Ricardónak emellett van egy öccse is: a 21 éves Francisco, aki középpályás és hazájában a Luzern színeiben játszik.

Forrás: www.acmilan.hu – RSS