ifj. Szabó Gábor és Timpex Bölcsész tiszteletére Lengyelországban is szólt a magyar himnusz

A lengyelországi Lesznoban folytatódott a Közép-kelet európai díjugrató világkupa sorozat. A három napos versenyen a legnagyobb sikert ifj. Szabó Gábor érte el. Szombat este a 145 cm-es, világranglista pontot adó nagykörben,61 indulóból és 16 összevetőből egyedül tudott 11 éves, sárga kancájával, Timpex Bölcsésszel, harminc másodpercen belül lovagolni, ami a győzelmet jelentette számára.

szabó gábpr

Ifj. Szabó Gábor világ nagyságokat tudott legyőzni, hiszen mögötte végzett a legutóbbi Európa- és világbajnoki csapat arany érmes, holland Jur Vrielinget és a német, Andre Thiemet, aki tavaly az Egyesült Államokban egy millió dolláros nagydíjat és 2011-ben hamburgi ugró derbyt nyert. A vasárnapi világkupa versenyszámban a lengyelek sztárja, Jaroslaw Skrzyczynski végzett az első helyen, hatodik lett, az összevetésben négy hibaponttal lovagló, magyar- angol James Wingrave, saját tulajdonú, pej kancájával, Quirosával, míg ifj. Szabó Gábor Timpex Bölcsésszel, megismételve múlt heti litvániai eredményét, a kilencedik helyen zárt.

james wi

A versenyen Hugyecz Mariann kisebb versenyszámokban, Chacco-Boyjal, míg CSIO nagydíj győztesünk, a Timpex Ménes lovaival Gerlével, Benhurral és Ezüsttel ért még el helyezéseket.

lesznó

Fotó: Swiat Koni

Forrás: www.dijugratoszakag.hu – RSS