Idén már a döntőt célozná meg a Cowbells 2

Magyar Csanád kiemelte, hogy a Divízió I-es alakulat alapja idén is a juniorok és az újoncok lesznek.

Másodikszámú csapatokat nem csak a harmadosztályban, de a Divízió I-ben is találunk. Idén kettő is lesz. Az egyik a Budapest Cowbells 2. A Kolomposok tavaly harmadik szezonjukon voltak túl, 12794438_1089016217785281_122441290059846390_nés egyértelműen mérföldkövet értek el azzal, hogy majdnem elcsípték a harmadik helyet annak ellenére, hogy sok hiányzóval kellett számolniuk az egész idényben. Ez azért is kiemelendő, mivel a HFL csapat miatt több kerettagnak is fel kellett játszani. Idén ez a nehézség ismét fennáll, de már egy stabilabb állománnyal vágnak neki a tavasznak a Kolomposok.

Magyar Csanád Cowbells titkár elmondta, hogy ebben a szezonban már az előbbiekhez képest nagyobb célokkal vágnak neki. Viszont hozzátette, hogy nem gyenge ellenfelekkel kell szembenézniük.

Fotók: Váradi Barna és Király Etelka

Mondhatni üdítő teljesítményt nyújtott a csapat tavaly, majdnem meglett a 3. hely is. Ez szerinted mit mond el a Cowbells 2-ről?
Eléggé hullámzó volt a csapat teljesítménye a szezon közben és vezetőségi szinten is olyan nehézségekbe ütköztünk, amivel nehéz volt megküzdeni. Ahol van második csapat pontosan tudják, hogy mik ezek. A 3. helyért nagyot küzdöttünk és a Renegades elleni meccs nagy önbizalmat adott a junioroknak is a későbbiekben.Renegades_Cowbells2_20170624162657_b

A második csapat az utánpótlás egyik melegágya az egyesületnél?
Már régóta erről szól nálunk, de szeretnénk ráerősíteni a következő években. Célzott toborzásainkkal csak a megfelelő korosztályú emberekkel fogunk foglalkozni. Szerencsés helyzetben vagyunk Budapesten, hiszen játékost szinte bárhol találni. Viszont rengeteg időt, munkát és pénzt –bár valahol ez a három egy és ugyanaz– kell rá áldozni, amiből sajnos még nincs annyi, mint szeretnénk. Utánpótlás nélkül nincs Budapesten amerikaifoci.

Mennyire alakult át a csapatotok a tavalyi szezonhoz képest?
A tavalyi 60 főből az utolsó mérkőzésre már csak 21-en utaztunk. Azt kell, hogy mondjam az idei egy stabilabb és erősebb keret lesz. Körülbelül 30 játékosnak lesz ez az első felnőtt szezonja.Cowbells_Gladiators_20170402152419_b

A HFL csapatnál nagy igazolások voltak. Ők mennyiben segítenek a Cowbells 2 munkájában?
Mészáros Marcin kívül a többiek mind hiányposztokra érkeztek, ezzel is a HFL csapatunkat erősítve. Közvetlen módon viszont segítik a 2-es csapat teljesítményét is, hiszen aki nem kap helyet a rotációban az a 2-es csapat kezdőjében fejlesztheti magát.

A Cowbells 2 szerinted mennyire lehet ’áldozata’ az elsőszámú alakulatnak a HFL-ben és CEFL-ben való szereplés miatt?
A prioritás mindig a HFL lesz. Az edzéseken kell áldoznunk néha a 2-es csapat kárára, de megpróbáljuk kihozni edzőinkkel a legjobbat a tréningekből is.Renegades_Cowbells2_20170624155922_b

Mit gondolsz az idei Divízió I-es mezőnyről? Kik lehetnek a legnagyobb ellenfelek?
Ha csak játékosokat nézem, akkor a legnagyobb erősítést a Bad Bones végezte. Mellettük a Crushers-t, a Gladiators-t és a Renegades-et tartom a top 4 legjobb csapatnak most.

Mi lesz a csapat célja a másodosztályban?
A döntő.

Alapítás éve: 2014
Hazai pálya: Angyalföldi Sporttelep.
Edzői stáb: Sergio Varela (vezetőedző és defense koordinátor), Mocskonyi Gergely (offense line), Balog József (offense koordinátor)
Távozók: Pelbát Levente, Rittinger Krisztián
Érkezők: Nincscowbells

Forrás: http://mafsz.org – RSS