Hosszú Katinka jövőre még jobb évet zárna

hosszuwindsor03

Kiemelkedő eredményekkel teli évet zárt Hosszú Katinka, aki szerint még ezeket is elhomályosíthatják jövő évi lehetséges győzelmei a hazai rendezésű vizes világbajnokságon.

hosszuwindsor03

Eredményesebb évet zárna Hosszú jövőre (Fotó: Szaka József)

A 27 éves klasszis erről azon a kerekasztal-beszélgetésen szólt, amelyet üzleti partnereivel tartott kedden.
“Nagyon hosszú és kemény év volt, olimpiával, Európa-bajnoksággal, világkupa-sorozattal és rövidpályás világbajnoksággal, de nagyon sikeres, ezt azért az úszásban könnyű mérni” – mondta Hosszú Katinka, akinek a sajtóeseményen minden idei érmét – közte az együttesen 172 arannyal, benne a három rióival – bemutatták.

“Többször is kérdezték tőlem, hogy jövőre miképpen tudnám ezt felülmúlni, de azzal, hogy itthon lesz a világbajnokság, már a győzelem biztosan tízszer annyit jelent majd” – tette hozzá a háromszoros olimpiai bajnok.
Hosszú Katinka hangsúlyozta, a kiváló eredmények ellenére edző-férjével, Shane Tusuppal együtt folyamatosan keresi, üldözi az új kihívásokat, hiszen ha továbbra is sikeres akar maradni, akkor nem dőlhet hátra.

“Shane-nel mi létrehoztunk egy nem létező úszót, akit folyamatosan kergethetek. Szerencsére ilyen még nincs a világban, de így kell gondolkoznom” – fogalmazott. Kiemelte, hogy többek között a világcsúcsok üldözése is egy feladat, például 200 méter vegyesen is szeretne még 2:05 perc alatti időt úszni.

Hosszú Katinka a riói olimpiát követően saját klubjával is foglalkozott, amint azt megjegyezte, az Iron Aquaticsban egy más szellemiségben szeretnének dolgozni, egy olyan kultúrában, ahol a fiatalok szeretik a sportágat. Hozzátette, a szakmai felkészülésben is nagyobb hangsúlyt fektetnek a technikára az erőnléttel szemben. Ugyanakkor kijelentette, hogy a klub igazi eredményeit 10-15 éven belül lehet majd igazán látni.

Hosszú Katinka kérdésre reagált a Magyar Úszó Szövetségben kialakult helyzetre, Gyárfás Tamás elnök lemondására is. “Nemcsak számomra, hanem a magyar úszósport számára is fontos, hogy mi lesz a következő lépés. Már az siker, hogy változás következik, ugyanakkor figyelni kell arra, hogy ez pozitív legyen” – mondta.

Arra a felvetésre azonban, hogy kiáll-e valamelyik lehetséges elnökjelölt mellett, azt válaszolta: “az úszók összefogtak és megtették az első lépést, de nem nekik kell megmondani, ki legyen”.

MTI-uszosport

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS