Hosszú hatodik aranya és második ezüstje, Verrasztó harmadik

hosszuwindsor03

Hosszú Katinka megszerezte hatodik aranyérmét, valamint második ezüstjét, míg Verrasztó Dávid egy harmadik hellyel gazdagodott az úszók rövidpályás világbajnokságán a kanadai Windsorban.

hosszuwindsor03

Megvan a hatodik is! (Fotó: Szaka József)

A háromszoros olimpiai bajnok Hosszú szombaton 200 méter vegyesen védte meg címét, ezzel az úszósport történetének első olyan versenyzője lett, aki egy rövidpályás világbajnokságon hat egyéni számban diadalmaskodott.

Az esti programban először női 200 méter vegyesen lehetett szurkolni a magyaroknak, Hosszú Katinka a szám címvédőjeként és világcsúcstartójaként állt rajthoz, míg a kanadai viadalon Jakabos Zsuzsanna először döntőzhetett egyéniben. Hosszú egy remek rajt után azonnal az élre állt, majd már-már szokásos fantasztikus fordulójával ellépett a mezőnytől. Az utolsó úszásnemre – gyors – majd két másodperces előnnyel fordult rá Hosszú, akinek győzelmét ezúttal sem fenyegette veszély, 2:02.90 perces idejével diadalmaskodott, míg Jakabos 2:08.95-tel nyolcadik lett.
“Nehéz mit mondani, mert nem tudom, hol rontottam el. Az elején megnyomtam a pillangót kicsit jobban, ahogy megbeszéltük, és egyáltalán nem éreztem, hogy a folytatással baj lett volna, még a mellúszással sem, pedig az nálam azért a csillagok állásától is függ. Miközben a világkupákon 2:06-07-eket jöttem gond nélkül, most itt ez a 2:08.9 vége, amit nem értek. Annak örülök, hogy sikerült egy vb-n egyéni döntőt úsznom, de ennél jobb időt kellett volna elérnem, ez egyértelmű” – idézte Jakabos a Magyar Úszó Szövetség Facebook-oldala.

Hosszúnak ezt követően a 100 méter pillangó elődöntőjében volt jelenése, s kiváló fordulóit remekül kamatoztatva ezúttal is magabiztosan nyerte futamát, ráadásul 55.82 másodperces idejével megközelítette közel két évvel ezelőtt Szentpéterváron felállított 55.71 másodperces országos csúcsát. A második elődöntőben csak az amerikai Kelsi Worrell úszott ennél jobbat, így Hosszú a második idővel jutott a zárónapon sorra kerülő fináléba.

Rövid pihenő után az 50 méter hát döntőjében ugrott a medencébe Hosszú, a 7-es pályán remekül kapta el a rajtot, majd egy kiváló forduló után ezúttal is esélye volt a győzelemre, azonban végül a brazil Etiene Medeiros diadalmaskodott. Hosszú 25.99 másodperces idejével beállította saját maga országos csúcsát.

“Egy picit most már átbillentem, öt nap volt eddig, de azért a fejemben ez hosszabbnak tűnt. Nem is az úszás volt igazán fárasztó, hanem hogy minden egyes számra külön fel kellett készülni, két-három órával a kezdés előtt már itt voltunk az uszodában, éjfél körül értünk vissza a szállodába, a reggel hetes busszal pedig jöttünk is vissza. Nagy kihívás volt ennyi számban úszni, az a holnapi egy már könnyen fog menni, nagyon élveztem” – értékelt az M4 Sport helyszíni riporterének Hosszú.

Hozzátette, szeretett volna világcsúcsot is úszni Windsorban, ez ugyan nem jött össze, ugyanakkor az eddigi sikereknek nagyon örül.

A zárónapon sorra kerülő fináléval kapcsolatban megjegyezte, nagy csatát vár amerikai riválisa ellen, aki igazi sprinter, így majd az első 50 méteren kell arra figyelnie, hogy ne lógjon meg.

Hosszú kedden 400 méter vegyesen győzött, valamint 200 méter gyorson lett második, szerdán 100 méter háton és 200 méter pillangón nem talált legyőzőre, csütörtökön 200 méter háton, pénteken pedig 100 méter vegyesen diadalmaskodott.

A magyar érdekeltségű számok zárásaként következett a férfi 400 méter vegyes, amelynek Gyurta Gergely a 2-es, Verrasztó Dávid pedig az 5-ös pályáról vágott neki. A pillangót követően előbbi a hetedik, utóbbi a hatodik helyen fordult, háton Verrasztó jelentős hátrányt ledolgozva a második pozícióba jött fel. A japán Szeto Daiját nem lehetett megfogni, így Verrasztó az éremért csatázott, végül 4:01.46 perccel a harmadik lett. Gyurta Gergely egyéni legjobbját (4.04.28) megközelítve 4:04.89-cel a hatodik lett.

“Persze, hogy megérte kijönni. Ez két hónap felkészülésének a műve. Emiatt is nem maradt már több bennem az utolsó ötvenre, amit picit sajnálok. Próbáltam a brit sráctól jobban elmenni mellen, meg ki is úsztam kicsit a szélére, de így sem tudtam meggátolni, hogy végül megelőzzön. Ez a harmadik vb-bronzom zsinórban, ez nagyon jó érzés, meg az is, hogy végül is jobb időt úsztam, mint két éve” – mondta Verrasztó.

“Az ezeröt után ez már nagyon fájt, de tényleg nagyon, és mégis, élveztem minden másodpercét. Nagyon örülök ennek a hatodik helynek, a végén még a japán srácot is sikerült lenyúlnom, most úgy érzem, ma minden összejött” – jegyezte meg Gyurta Gergely.

MTI

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS