Horváth János: a sok probléma ellenére is ott vagyunk a legjobbak között

HorvathJanos01

Az U17-es válogatottunk ma játssza bronzmeccsét az Eb-n. A szakvezető, nagyon szeretné, ha a csapat éremmel térne haza.

HorvathJanos01

Horváth János bízik csapatában, hogy meg tudja szerezni a harmadik helyet Oroszország ellen ma.

A nehézségekről, az útról így nyilatkozott: „Ismeretes, milyen sok gonddal küszködtünk, már a felkészülés kezdete előtt volt, aki kidőlt, kulcsjátékosoknak voltak hatalmas gondjaik – említhetem itt ugye Fekete Gergőt vagy Schmölcz Normant -, majd itt kint is folytatódott a pechszéria Konarik Ákos sérülésével, így írta az élet, nem volt szerencsénk. Ez persze nem magyarázkodás, elvégre a vízben lévő magyar válogatott mindig a legerősebb csapat. Csupán azért említem meg, mert a sok probléma ellenére is ott vagyunk a legjobbak között, amiért feltétlen dicséret illeti a játékosokat. Nagyon szeretném, hogy éremmel térhessenek majd haza, ám ezért még rettentő keményen meg kell dolgozni.” – fejezte be a waterpolo.hu-nak, bővebben, ide kattintva…

U17-es fiú Európa-bajnokság, Málta
A vasárnapi program:

A 7. helyért:
15.00 Görögország-Horvátország

Az 5. helyért:
16.30 Szerbia-Olaszország

A 3. helyért:
18.00 Magyarország-Oroszország

Döntő:
19.30 Spanyolország-Montenegró

Az Eb-csapat:
Kapusok: Grieszbacher Márk, Lampert Márk
Mezőnyjátékosok: Fodor Olivér, Schmölcz Norman, Dala Döme, Konarik Ákos, Szőke Benedek, Fekete Gergő, Bóbis Botond, Tóth Gyula, Szieben László, Vékony Ákos, Baksa Benedek

Fotó: utanpotlassport.hu

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS