Holtversenyből az élre

Magyar János holtversenyben vezeti a Közép Európai Zóna bajnokság kategóriáját lengyel versenytársával. A hétvégén a Slovakiaringen két futamon is lesz esélye arra, hogy az élen álljon.

A Slovakiaring minden évben egy mérföldkő Magyar János számára, Idén arra használná, hogy egy kisebb előnyt építhessen ki a soron következő Brno-i hétvége előtt.
„A Slovakiaringen több kedvenc részem is van. Azonban idén kicsit hozzányúltak a pályához. A 9-es kanyarba bekerült egy sikán, amit még élőben nem próbálhattam ki. Kíváncsian várom, hogy milyen lesz így versenyezni, de szerintem nem lesz baj. Egy kicsit máshogy kell tekergetni a kormányt és már rendben is vagyunk.”
A szokásokhoz híven két időmérő és két verseny vár a pilótákra a hétvégén.
„Tavaly mind a két időmérőt és egy futamot is megnyertem, a másik versenyen második lettem. A jelek szerint fekszik nekem ez a pálya, szeretem is. Remélem, hogy ezen a hétvégén is sikerül jó eredményeket elérnem.”
Jani csütörtökön gurul először pályára, amikor a szabadedzéseken teljesítheti az első métereket. Az őrbottyáni versenyzőnek nem lesz egyszerű dolga, hiszen az előrejelzések szerint ismét nagyon népes mezőny vár rá.