Hivatalos – Szakmai tanácsadóval erősített a Miskolc

HorkaiGyorgy01

Az olimpiai bajnok vízilabdázó az ob I-ben szereplő PannErgy-Miskolci VLC-nél folytatja karrierjét, a 63 éves szakember a klub utánpótlásánál dolgozik a jövőben.

HorkaiGyorgy01

Fotó: MVLC / facebook

Ahogy tegnap már megírtuk ma hivatalosan is bemutatták Horkai Györgyöt.  Az egyesült hétfőn sajtótájékoztatón, Kriza Ákos polgármester jelenlétében mutatta be az “új szerzeményt”. Bachner András elnök az MTI érdeklődésére elmondta, a korábbi klasszis – aki a maga idejében a világ egyik legjobb balkezese volt – szakmai tanácsadóként kapcsolódik be az utánpótlás munkájába. Hozzátette, ez legalább heti négy edzésen való részvételt jelent, ahol folyamatosan egyeztet majd az egyes korosztályok edzőivel. Megjegyezte, a miskolci klubnál a legtehetségesebb játékosok számára személyre szabott külön képzést is elindítanak a jövőben, s Horkainak ebben is nagy szerepet szánnak.
Az 1976-os montreali olimpián arany-, négy évvel később Moszkvában bronzérmes klasszis számára nem ismeretlen a fiatalabb korosztály nevelése, mivel 2011-től ő volt utánpótlás válogatott szövetségi kapitánya.
Horkai György világbajnokságokon három ezüst­érmet gyűjtött (1975, 1978, 1982), emellett kétszeres Európa-bajnok (1974, 1977). 1993-tól az 1996-os atlantai olimpiáig szövetségi kapitányként irányította a magyar válogatottat.

(MTI-vizipolo.hu)

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS