Hibátlan MAFC

A házigazda MAFC két győzelemmel kezdett U16-os Európai Ifjúsági Kosárlabda Liga (EYBL) budapesti tornáján. A vélemények egyöntetűek: a játékosok és az edzők is sokat tanulhatnak a nemzetközi mérkőzésekből.

Lakner Gábor Kettőből kettő: ez a házigazda MAFC mérlege a fővárosi Gabányi László Sportcsarnokban zajló U16-os Európai Ifjúsági Kosárlabda Liga (EYBL) tornán. Vittay Ambrus együttese ráadásul nem csupán győzött az első két összecsapásán, hanem harciasan és gyorsan is kosárlabdázott, nem csoda, hogy szombat délután mindenkinek fülig ért a szája a csarnokban.

„Két éve csatlakoztunk az elitsorozathoz, mert úgy érezzük, nagyon fontos, hogy a nemzetközi porondon is megméressük magunkat. Nagyon vártuk már, hogy mi is rendezhessünk tornát, és a visszajelzések alapján úgy tűnik, jól sikerül – mondja Kangyal Gergő, a MAFC Kosársuli igazgatója. – Jó felfogásban, nagyon színvonalas mérkőzéseket játszanak a csapatok, a játékosok és az edzők is komoly tapasztalatokat szerezhetnek.”

MAFC

Öröm az első siker után  •  Forrás: MAFC Facebook

A MAFC a lengyel UKS Chromik Żary elleni pénteki, 68-44-es siker után szombaton a szlovák Inter Bratislavát győzte le 72-58-ra, de az eredmény nem is türközi a valós különbséget a felek között. A hazaiak már közel harminc ponttal is vezettek, majd a hajrában Vittay Ambrus lehetőséget adott az egy évvel fiatalabb játékosainak is, hadd szokták a légkört. A pozsonyiak így kozmetikáztak az eredményen, de a győzelem egy pillanatig sem forgott veszélyben.

„Nagyon elégedett vagyok a fiúkkal, mindent végrehajtanak, amit kérek, és hatalmas elánnal vetik magukat a küzdelembe. Nem készültünk különösebben a tornára, hiszen sűrű a program, azért jöttünk, hogy jól érezzük magunkat, és minél több nemzetközi tapasztalatot gyűjtsünk” – értékel a mérkőzés után Vittay Ambrus, aki az utolsó negyedben már ülni is tudott a kispadon, hiszen addigra eldőltek a lényeges kérdések. – Új impulzusokat ad a gyerekeknek, hogy más kosárlabda-kultúrával találkoznak, és természetesen én is igyekszem tanulni. A többi trénerrel jó hangulatban sikerült eszmét cserélnünk, úgy gondolom, az én edzői pályafutásomnak is jót tesznek ezek a meccsek.”

A mezőny legeredményesebb játékosa Vantal András volt, a 15 éves irányító 20 pontot szorgoskodott össze az Inter Bratislava ellen:

„Ez pályafutásom első nemzetközi tornája, örülök, hogy a társaimmal együtt hazai pályán mutathatjuk meg, mire vagyunk képesek. A meccsek intenzitása magasabb, mint a bajnokságban, de mi is sokat futó csapat vagyunk, ezt gyakoroljuk az edzéseken, így fel tudjuk venni a versenyt az ellenfelekkel. Nagyon élvezzük a játékot, remélem, holnap ugyanígy folytatjuk.”

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS