Henryt felhúzták – nem kicsit, nagyon

Thierry_Henry1.jpgThierry Henryt, az Arsenal csatárát egy kellemetlenkedő rajongója húzta fel, a rendőröknek kellett lecsillapítaniuk a futballistát.

Henry még a múlt héten, a Middlesbrough elleni bajnokit követően viselkedett úriemberhez méltatlanul, igaz, megvolt rá az oka: a hazafelé tartó repülőt várva egy 50 főből álló szurkolócsoport követte a terminál előtt, egyik rajongója egy papírral és tollal loholt utána, abban reménykedve, hogy ki tud csikarni egy autogramot. A csatár azonban éppen édesapjával beszélt mobiltelefonon, ezért ügyet sem vetett az autogramvadászra, aki egyre türelmetlenebbül kezdett viselkedni, kicsit meg is cibálta a futballista karját az aláírásért – olvasható a Hírextrán.

Ez már sok volt a játékosnak, aki alaposan bepöccent, letépte magáról a szurkoló karját, majd elkezdett kiabálni vele, a férfit csak a biztonságiak közbelépése mentette meg egy nagyobb leszidástól. Henry hamar lenyugodott, és elnézést kért az érintettektől, az Arsenal szóvivője szerint azonban a rendőrség nem járt el megfelelően az esetnél, ezért panasszal élt az eset kapcsán.

– Elmagyarázta a szurkolónak, hogy éppen az édesapjával beszél, ezért nem tud adni autogramot, erre a férfi azt felelte, hogy őt ez nem érdekli. Henry megkérte, hogy ne legyen tiszteletlen, ám az nem fejezte be az illetlen viselkedést, és ez érthetően felidegesítette a futballistát. A rendőrök közbelépése után pedig még neki kellett bocsánatot kérnie, csak azért mert az édesapjával akart beszélni telefonon – mondta a szóvivő.