Hazai pályán szerezte meg első kupagyőzelmét a Sopron

Kosarlabda.jpgA női kosárlabda Magyar Kupa Sopronban megrendezett négyes döntőjének első helyéért vívott összecsapásán a Sopron 76-70-re verte a Szegedet, míg a harmadik helyért lejátszott találkozón a Pécs 87-44-re ütötte ki a Miskolcot. Sikerével az MKB-Euroleasing Sopron története során először nyerte el a kupát.

A hétfői napon először a bronzmérkőzést rendezték meg, amelynek a Soprontól vereséget szenvedő Pécs volt az egyértelmű esélyese. Ez gyorsan meg mutatkozott a parketten is, mivel a miskolciak csak az első két negyedben tudtak valamelyest partiban lenni a bajnokcsapattal, ezt követően ugyanis ellépett ellenfelétől Rátgéber László együttese. A nagyszünet után már még egyértelműbb volt a baranyaiak fölénye, míg a Diósgyőr pontot is alig tudott szerezni. A pécsieknél az utolsó tíz percben már csak a fiatalok játszottak, előnyüket ennek ellenére tovább tudták növelni, és végül a remélt arany helyett a bronzéremmel kellett beérniük Béres Tímeáéknak.

A főeseményre már mintegy 2300 hazai szurkoló gyűlt össze a soproni csarnokban, abban a reményben, hogy az aranyérmet a dunántúli gárda szerzi majd meg. Ez az első percektől érezhető is volt a házigazdák játékán, akik rövid idő alatt tíz ponttal elléptek a Szegedtől. A szegediek próbáltak ugyan felzárkózni, de Székely Norbert csapata pontos dobásainak, és szigorú védekezésének köszönhetően tartani tudta előnyét. A második tíz percben már a húsz pontra nőtt a két együttes közt a különbség, és Matovic vezetésével szinte már a közönségnek játszottak az Euroleasing játékosai, akik szebbnél szebb támadásokat vezetve próbálták kiszolgálni szurkolóikat.
A szünet után már nem alakultak ennyire szépen a dolgok a zöld-sárgák számára, de igazán veszélyesek nem tudtak lenni az alföldiek. Próbáltak ugyan felzárkózni Peresztegi Nagy Ákos tanítványai, akik egyre inkább jobban koncentráltak, és ennek következtében a dobásaik is pontosabbak voltak. A másik oldalon viszont mintha semmi nem akart volna összejönni, sokszor még a gyűrűből is kifelé csorgott a labda. A helyzet az utolsó negyedre sem változott sokat, de magabiztos előnyt szereztek az első húsz percben a hazaiak, így hiába lelkesedtek be a szegediek, kilenc pontnál közelebb nem tudták megközelíteni a Sopront, amely története során először lett kupagyőztes.

Magyar Kupa, döntő
MKB-Euroleasing Sopron – Szeviép-Szeged 76-70 (26-10, 25-21, 12-16, 13-23)
Sopron, 2300 néző
Vezette: dr. Vígh, Benczúr, Cziffra
Legjobb dobók: Matovic 21, Cserny 17, Németh 9/6, illetve Fűrész 16, Szlimák 14/6, Kajdacsi 10,

Magyar Kupa, 3. helyért
MiZo-Pécs – DKSK-Miskolc 87-44 (20-14, 22-17, 20-6, 25-7)
Sopron, 800 néző
Vezette: Pálla, Bognár, Győrfi
Legjobb dobók: Fegyverneky 18/3, Vajda 13/3, Béres 12, illetve Imbergerová 10/6, Keller 9, Borecká 7/3.

Mobilpress