Hazai pályán döntetlent játszott a Torinóval a Milan

A Milan vasárnap délután gól nélküli döntetlent játszott a Torinóval a Serie A 14. fordulójában.

A rossoneri a tabellán tőle 1 ponttal lemaradó Torinót látta vendégül a San Siróban a 14. fordulóban. A találkozót közel 54 ezer néző tekintette meg élőben, Montella pedig a Gigio Donnarumma – Zapata, Bonucci, Romagnoli – Suso, Kessié, Montolivo, Bonaventura, Rodriguez – Silva, Kalinic kezdőtizenegyet küldte pályára. A statisztikák szerint az olasz szakember ebben a szezonban 23 tétmérkőzésen 23 különböző kezdőt állított össze. A másik oldalon az első perctől kezdve a pályán volt Andrea Belotti, valamint a korábban a Milanban szereplő M’Baye Niang.

Jól kezdte a mérkőzést a hazai együttes, ugyanis a csapat hamar megszerezhette volna a vezetést, azonban Nikola Kalinic 11 méterről a kapufát találta el. Suso szabadrúgásánál Salvatore Sirigu állta a sarat és szép mozdulattal hárított. Nagy helyzet adódott André Silva előtt is, aki Cristian Zapata labdájára becsúszva érkezett, a labda azonban elkerülte a kaput. Az első játékrész hajrájában Nikola Kalinic egy labdaszerzést követően iramodott meg az ellenfél térfelén, azonban pontatlanul passzolt, így sikerült elpuskázni egy ígéretes helyzetet.

A második félidő sem hozott magas színvonalú futballt és Sirigu kapus rendre sikeresen meggátolta a gólszerzésben a Milant. A meccs hajrájában Gigio Donnarumma védte Belotti fejesét, majd a kipattanót Iago Falqué nem tudta a kapuba kotorni. A végjátékban már egyre sürgősebb lett a házigazdáknak, akik a legvégén Cutrone révén ugyan gólt szereztek, azonban a játékvezető les miatt – jogosan – érvénytelenítette a találatot.

Így tehát a Milan döntetlent játszott és sorozatban negyedszer sem talált be hazai pályán a bajnokságban.

MILAN – TORINO 0-0

Időpont: 2017.11.26. 15:00
Helyszín: Stadio San Siro, Milánó
Játékvezető: Irrati
Gólszerző: –
Sárga lapok: Burdisso, Rincon

>> KEZDŐCSAPATOK:

MILAN: G. Donnarumma; Zapata, Bonucci, Romagnoli; Suso, Kessié, Montolivo, Bonaventura (Calhanoglu 71.), Rodriguez; Kalinic (Cutrone 77.), André Silva.

Cserék: Storari, A. Donnarumma, Gomez, Musacchio, Paletta, Antonelli, Bellanova, Locatelli.

TORINO: Sirigu; De Silvestri, Nkoulou, Burdisso, Ansaldi; Baselli (Acquah 87.), Rincon, Obi; Niang (Boyè 77.), Belotti, Ljajic (Iago Falque 69.).

Cserék: Milinkovic-Savic, Molinaro, Bonifazi, Valdifiori, Gustafson, Edera, Berenguer, Moretti, Lyanco.

Forrás: www.acmilan.hu – RSS