Hatalmas UEFA-támogatás játékvezetőinknek

Csütörtök délután Nyonban Kisteleki István, az MLSZ elnöke és Füzesi Zsolt főtitkár ünnepélyes keretek között szignálta azt a szerződést, amely szerint hazánk kilenc ország társaságában elsőként csatlakozott az UEFA Játékvezetői Konvenciójához.

uefatamogatas.jpg

Az aláírások után Michel Platini, az európai szövetség első embere és Ángel María Villar Llona, az UEFA Játékvezetői Bizottságának új elnöke – a spanyol szövetség irányítója – átadták az erre vonatkozó okmányt Vágner Lászlónak, az MLSZ JB vezetőjének. Az átadáson részt vett Piller Sándor, a Konvenció hazai koordinátora is.

– Fantasztikus sikerként könyvelem el, hogy az UEFA a tíz legjobb közé rangsorolt minket, ez nagy elismerése a JB egy éve végzett, kemény munkájának – nyilatkozta honlapunknak Kisteleki István. – Ezzel nagy lépést tettünk előre, és bízom abban, hogy ezt a fejlődést a nemzetközi és a hazai pályákon is tapasztalhatjuk majd. A Konvencióhoz való csatlakozás játékvezetőink fáradozásának elismerése mellett komoly anyagi erőforrásokat is jelent, amelyek segítségével még tovább fejlődhetünk.

A csütörtökön szignált szerződés 2012-ig érvényes, s az idén 200 000 svájci frankos támogatást jelent, majd a kontraktus lejártáig évente további 100-100 000 frankot biztosít.

www.mlsz.hu