Hatalmas élmény volt az I Szent Mihály Kupa

Hatalmas élményként élte meg minden résztvevő az I. Szent Mihály Kupa – Veszprém CityCross versenyt.

Egy héttel ezelőtt adták át Veszprém Óváros terén a város védőszentjének, Szent Mihálynak a szobrát. Ez alkalomból szervezett versenyen közel száz bringás vette be a veszprémi várat a lépcsőkből, épített akadályokból és némi szintkülönbségből álló macskaköves pályán.

foto1Bár az XCO szezon véget ért, a pihenő időszakukat töltő utánpótlás versenyzők szemében azért csillogott a versenyszellem.

„Elsősorban önmagunkat kell legyőzni, hogy utána a versenypályán sikeresek legyünk!”
– foglalta össze a verseny fővédnöke, a komoly sportolói múlttal rendelkező Nagy Károly apátkanonok, a veszprémi Szent Mihály Bazilika plébánosa. Majd megáldotta a versenyt és a versenyzőket. 11:00-kor némi startpisztollyal történő bénázás után elrajtoltatta az U9-es futamot Toldi Tamás, a verseny szervezője:
“Nagyon akartuk ezt a versenyt, pedig minden ellene szólt. Szezon vége, pihenő időszak, és nincs rá idő. Még akkor sincs idő, ha a Veszprémi Kerékpáros Egyesület motorjai nem elveszett emberek. Három hete találta ki Tóth Andris, hogy csináljunk egy versenyt. A helyi gyerekeknek akartunk egy libakergetőt a Gulya-dombon, de ahogy Zoboki Attila idézett: „Álom várból ne sajnáld a téglát!” és „ráhúzta” a szoborra az egész versenyt. Ekkor úgy megindult a fantáziánk, hogy ez lett belőle. Nagyon nem bántuk meg! Hatalmas köszönet mindenkinek, de főleg Attilának, mert végig tartotta bennünk a lelket.”

foto2A magyar bajnokokkal tűzdelt ZKSE versenyzői nem csak a várat foglalták el, hanem a fiatalabb korcsoportokban a dobogó olykor mindhárom fokát is. A 10 egyéni futamban 5 aranyat vittek el, ezzel megkoronázták idei, rendkívül sikeres évüket.

„Valóban nem a legjobb volt az időpontválasztás, de úgy gondoltuk jó buli lesz a gyerekeknek. A hangsúlyt a csapatversenyre fektettük, ahol 3 fős csapatok indulhattak 2 korcsoport összevonásával. Remek volt a hangulat és külön öröm, hogy ahol nem volt meg a 3 fő azonos egyesületből, ott a különböző egyesületek versenyzői álltak össze és küzdöttek egymásért!” – értékelt Bokros Manassé, a veszprémiek utánpótlás vezető edzője.

foto3A csapatversenyeken a kisebbeknél a veszprémieknek sikerült a legjobban a pár perces regeneráció az egyéni futamok után és sikerült legyőzniük a zalaegerszegieket és a tamási montisokat az abszolút kupáért.

Sajnos a nagyok váltóversenyén a várva várt Veszprém-Csömör párharcba beleszólt a technika, de még itt is egymásért küzdve, a depóban egymást segítve harcoltak a csapatok. Így a veszprémiek ugyan nagy előnnyel győztek, a csömöriek viszont nem adták fel és hatalmasat hajrázva a nap legjobb női köridejét futva (Fördős Kata – Cube Csömör) jöttek vissza a 2. helyre.
A végén a Happy Futamban az U17 és idősebbek 30 perc+1 körös versenye tényleg boldogra sikeredett, bár voltak, akik inkább már vicsorogtak a vége felé. Kiss Kata és Fülöp Ádám (VKE Nelson Pepperl+Fuchs MTB TEAM) a váltóverseny után itt is a dobogó legfelső fokára állhatott.

foto4

„…a 100. Szent Mihály Kupán is ott leszek…” – hangzott el Nagy Károly atya nyitóbeszédében az U9 rajtja előtt. Ami biztos, a II. Szent Mihály Kupa 2018-ban még több meglepetést tartogat a résztvevőknek.

Eredménylista:

 

https://www.dropbox.com/s/7agrcml9vbgwyex/I_Szent_Mihaly_Kupa_2017_eredmenylista.pdf?dl=0

A fotók Zoboki Attila Facebook albumaiban találhatók.

https://www.facebook.com/profile.php?id=100007587678981&sk=photos&collection_token=100007587678981%3A2305272732%3A6

fotó: Kiss György, Orosz Péter, Zoboki Attila

beszámoló: Tóth András

Forrás: www.bringasport.hu – RSS