Hárman még versengenek

Párosban vannak még versenyben utánpótlás korú magyar játékosok a Budapesten zajló asztalitenisz World Tour-viadalon. Bálint Bernadett (Nagyváradi Mercédesszel), illetve Szudi Ádám és Ecseki Nándor a főtábláról várja a folytatást.

STJ A Budapesti Olimpiai Központban (a volt Syma-csarnokban) az U21-es számokkal és a nyílt verseny selejtezőivel folytatódott a 2017-es asztalitenisz World Tour-sorozat első állomása, a Seamaster 2017 ITTF World Tour Hungarian Open küzdelemsorozata. A 120 ezer dollár összdíjazású torna második napján az U21-es verseny be is fejeződött; sajnos, magyar érem nélkül.

Bálint Bernadett párosban még versenyben van

Bálint Bernadett párosban még versenyben van

A magyarok közül a negyeddöntőben az első napon remeklő Molnár István Patrik volt már csupán érdekelt. A Jászkun Volán még ifjúsági korú játékosa a negyeddöntőben Martin Allegróval került szembe. A belga 265 hellyel van előbb a világranglistán, de ez a különbség a mérkőzés jelentős részében eltűnt. Az első játszmát Allegro nyerte, majd a magyar egyenlített. A harmadik szett újra a belgáé lett, ám Molnár megint egalizált. Következett a döntő játszma, amelyben érvényesült a nagyobb rutin, s Allegro végül 3-2-es győzelemmel jutott a négy közé. A férfiak aranycsatáját a kazah Kirill Gerasszimenko, a nőkét a szingapúri Zeng Jian nyerte.

A felnőtt férfi egyesben az utánpótlás korú magyar játékosok közül egyedül Ecseki Nándor állt már csak asztalhoz, hiszen ő nyerte meg a selejtezőcsoportját. A 32-es főtáblára további két győztes meccsel vezetett volna az út, a német Ober-Erlenbach légiósa azonban már az első akadályon fennakadt. Igaz, a világranglista 60. helyét elfoglaló, indiai Sarat Kamal Acsantával került szembe, akitől sima 4-0-s vereséget szenvedett. A nőknél Bálint Bernadett egy győzelemmel és egy vereséggel második, míg Fehér Orsolya két vereséggel harmadik lett a selejtezőcsoportjában, így egyikük sem csatázhatott a főtáblára kerülésért.

Bálint Bernadettnek azonban ezzel még nem ért véget a World Tour-verseny, hiszen a női párosban is elindult, Nagyváradi Mercédesszel az oldalán. A magyarok 3-1-re győztek előbb a cseh Karin Adamková, Aneta Kučerová, majd a szerb Izabela Lupulesku, Andrea Todorovics kettős ellen. Ezzel a német Kolbermoor SV légiósa és a Budaörs pingpongosa a főtáblára jutott. Selejtező nélkül a legjobb 16 között kezdhet a férfiaknál az utánpótláskorú Szudi Ádám, Ecseki Nándor duó is.

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS