Hangodi első győzelme ralikrosszban

Off-road

2015. október 4. vasárnap, 15:43

Fennállása eddigi talán legsikeresebb napját ünnepelte ma a HQ Racing: Hangodi Zoltán megszerezte első ralikrosszos futamgyőzelmét, Hangodi Bendegúz pedig mindkét szombati előfutamát megnyerte.

151003HangodiZoltan

A HQ Racing kifejezetten jó érzésekkel érkezett meg Nyirádra, és a jó hangulatot mindkét pilótának sikerült kiváló eredményekre váltani a hazai ralikrossz bajnokság szombati napján. Beni ott folytatta, ahol Greinbachban abbahagyta, és mindkét szombati előfutamot megnyerte, így természetesen az élről várhatja a folytatást. Hango pedig egy műszaki probléma dacára megszerezte első futamgyőzelmét a ralikrosszban, ő a két előfutam eredménye alapján a hatodik helyen áll.

“Nagyon jó volt a rajtom, de a második kanyarban beragadt a váltóm kettesbe, és Kotán Péter elment mellettem, de a poros íven megcsúszott, és az autó hátuljával belecsúszott a gumifalba. Ezután én el tudtam menni mellette, a többieket viszont megfogta. Csak az utolsó körre értek utol, de akkor már késő volt…” – idézte fel a futamgyőzelem történetét Hango.

Forrás: www.formula.hu – RSS