Hamilton: Nem kell barátoknak lennünk Rosberggel

F1

2015. december 1. kedd, 21:11

Szerző: Dezső Attila, Fotó: DPPI

A brit bajnok szerint amíg mindketten az F1-ben versenyeznek, nincs esély arra, hogy barátként tekintsenek egymásra – amellett, hogy ez már nagyon régen nincs így.

Emlékszünk a 2008-as Ausztrál Nagydíj utáni pillanatokra? Akkor a vb-cím egyik nagy esélyesének számító, és nem mellesleg futamgyőztes Lewis Hamilton először állhatott együtt dobogóra a Forma-1-ben Nico Rosbeggel, a brit pedig kitörő örömmel fogadta gyerekkori, gokartos cimboráját. Az idők változtak, a Mercedesnél riválisok lettek, kapcsolatuk pedig szinte megfagyott, és szinte csak versenyek utáni kézfogásra redukálódott.

„Az a helyzet, hogy gyerekként barátok voltunk, most viszont nem így van” – mondta Hamilton az Autosportnak. „A média próbálja úgy beállítani a kapcsolatunkat, hogy milyen nagy barátok vagyunk, sokkal jobban, mint amennyire azelőtt. De Nicónak is megvannak a maga barátai, és nekem is. Nem vacsorázunk együtt, nem akarunk együtt járni partikra, moziba és nem akarunk egymással lógni sem. Kemény küzdelem zajlik közöttünk, ő le akar győzni engem, én pedig őt. Biztos vagyok benne, hogy amikor visszavonulunk és leülünk, mindketten nevetni fogunk ezen a sok marhaságon, ami történt. Nyugodtak leszünk, a gyerekeink együtt fognak játszani, és hasonlók, de jelenleg még nem, és nem is kell így lennie.”

Hamilton elismeri, hogy a Mercedes sikeréért együtt kell működniük, de ez az egyetlen dolog, ami közös bennük. „A sportágak többségénél kemény küzdelmet láthatunk, nézzük csak meg Serena Williamst. Biztos vagyok benne, hogy amikor a győzelemért küzd, egyik ellenfelét sem tekinti legjobb barátjának. De a Forma-1-ben csapattársak vagyunk, ahol az elsődleges célunk a konstruktőri bajnokság megnyerése, így együttműködünk. Amikor Nico nyer, segítenem kell neki, és fordítva is így van, és remélem, hogy amikor a csapatot segítjük, az motiválja a srácokat. Persze régóta, egészen 13 éves korunktól fogva csatázunk egymással, és voltak remek pillanataink, ahogyan most is. De a Forma-1-es karrierünk során csakis ellenfélként tekintünk majd egymásra.”

Forrás: www.formula.hu – RSS