Hamilton: Mi baja Ron Dennisnek az életstílusommal?

F1

2015. november 29. vasárnap, 12:01

A napokban Lewis Hamilton korábbi főnöke, Ron Dennis arról beszélt, hogy a brit pilóta a McLaren színeiben biztosan nem folytathatná jelenlegi felszabadult életstílusát. Hamilton nem hagyta szó nélkül a véleményt.

A brit 2012 végén részben pont azért távozott a McLarentől, mert önállóbb életet szeretett volna élni a pályán kívül, amit a wokingiak kötelékében nem tehetett meg. Az azóta eltelt három évben több győzelmet és bajnoki címet szerzett, mint a McLarennél töltött hat szezonja során, amit Hamilton részben éppen annak tulajdonít, hogy jóval kevesebb korlátozó tényezővel kell szembenéznie mindennapjai során.

Dppi_00115020_192

Amikor ismertették vele Dennis szavait, Hamilton nem is maradt adós a reakcióval: „Nem igazán van válaszom erre. Nem is értem, miért beszélt rólam, de talán azért, mert más pozitív dologról mostanában nem tud…” – szúrt oda korábbi főnökének és felfedezőjének.

„Ám végső soron én éppen emiatt állok most itt háromszoros bajnokként. Annak megfelelően viselkedek, aki valójában is vagyok, és mindig is ilyen leszek, függetlenül attól, hogy éppen kinek dolgozom. Nem hinném, hogy rosszul viselkednék csak amiatt, mert más dolgokkal is foglalkozok a sporton kívül. Ez egyáltalán nem negatívum, sokkal inkább pozitív hatással van a karrieremre. Szóval nem én vagyok az, akinek változásokra lenne szüksége.”

Forrás: www.formula.hu – RSS