Halász-parádé

Remekelt a több mint hatszáz nevezést hozó junior és U23-as országos atlétikai bajnokságon Halász Bence. A Dobó SC versenyzője a fiatalabbak között három számban is győzött Szombathelyen, ráadásul kalapácsvetésben új korosztályos csúcsot ért el.

UP-info Szombathely adott otthont a junior (U20) és az U23-as utánpótlás-bajnokságnak. A világversenyekre készülő korosztályok hazai megméretésén remek eredmények születtek.

A Dobó SE versenyzője, Halász Bence 82,64 méterre javította az általa tartott juniorcsúcsot (a 6 kg-os kalapáccsal májusban dobott 81,76-ot). A szombathelyi fiatal ráadásul diszkoszvetésben és súlylökésben sem talált legyőzőre. Az U23-asok között Szűcs Valdó 13,85-ös egyéni csúccsal nyert 110 m gátfutásban, az eredménye pedig jobb, mint amennyit az európai szövetség Eb-szintidőként meghatározott.

halasz_bence_maz_kaman_balint

Halász Bence háromszor is a dobogó tetejére állhatott  •  Forrás: MASZ

A célegyenesben ellenszél fújt, ráadásul a nagy meleg is zavarta a versenyzőket, ennek ellenére további biztató eredmények születtek az első napon. Az idősebb fiatalok között Kozák Luca 100 m síkfutásban és ugyanezen távon, gáton is győzött, míg 400 m-en Boda Boldizsár egyéni csúccsal nyert Győri Árpád előtt.

Szintén az U23-asok távfutószámában mindössze harminc századon belül ért célba az első három helyezett. A hajrából Pápai Márton jött ki a legjobban, őt Kiss Gergő és Vindics Balázs követte. Juhász Balázs első évét tölti a korosztályban, 9:00,34-es idővel győzött 3000 m akadályon.

A junior ugrószámokban egyéni csúccsal ért talajt távolugrásban Pap Kristóf, amellyel nyert, míg magasugrásban Horváth Csaba, illetve Luterán Petra bizonyult a legjobbnak. A hármasugrás aranyérme Bajnok Eszteré lett, akárcsak a távolugrásé.

Az U23-asok között Pásztor Bence állhatott a dobogó legmagasabb fokára kalapácsvetésben, míg a nőknél Gyurátz Rékát nem tudták legyőzni. Rivasz-Tóth Norbert kétszer is 76 méternél is messzebbre hajította a gerelyt, és a nőknél a klubtárs Szilágyi Réka diadalmaskodott.

Összességében sok műhely képviselője ért a dobogó legfelső fokára: számszerűen a juniorok között húsz, míg az U23-asok mezőnyében 19 szakosztály osztozott az aranyérmeken (s kilencen dupláztak a két korosztályban). A Dobó SE és a Haladás VSE egyaránt hat elsőséget gyűjtött be.

Az összes eredményt itt érheti el.

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS