Győzelemmel mutatkozott be a férfi vízilabda válogatott

A magyar férfi vízilabda válogatott fölényesen 13-3-ra győzte le Ausztrália válogatottját a csoportmérkőzések első fordulójában.

Nehezen indult a találkozó. A magyarok több alkalommal is hibásan játszották meg centerüket, vagy a kapufát találták el. Az ausztrálok viszont a 3. percben megszerezték a vezetést. Egészen a 7. percig kellett várni az első magyar gólra. Vámos távolról lőtt az ausztrálok hálójába.

A második negyedben nagyot változott a játék képe. Nagy Viktor remekül védett, a többiek pedig elkezdték a gólgyártást. Négy magyar gólra csak egy ausztrál válasz jött, így félidőben 5-2-re vezetett a válogatott.

A harmadik negyedben a jó magyar védekezés révén nem tudtak felzárkózni az ausztrálok, viszont mi növeltük előnyünket, s az utolsó 8 percre előtt már 7-3-as eredményt mutatott az eredményjelző.

A befejező negyed öröm pólót hozott. Hat további góllal terhelték meg Varga Dénesék az ausztrálok hálóját. A gólgyártásban kivették a részüket az újonc vb játékosok is Mezei Tamás és Török Béla révén.
A fölényes 13-3-as magyar győzelmet hozó találkozó befejeztével, a szurkolók az ezen a napon 43. születésnapját ünneplő Marcz Tamás tiszteletére a „Boldog szülinapot!” dalocskával köszöntötték a szövetségi kapitányt.


„Az ausztrálok erősek, jó fizikai állapotban vannak, az elmúlt években mindig szoros találkozókat vívtunk velük” – értékelt Märcz Tamás.
Megemlítette, az ellenfélnél történtek változások a keretben, s az érkezett fiatalok „talán nem képviselnek olyan minőséget”, mint akik korábban alkották a gárdát.

„Jól játszottunk, nem tudtak nehézséget okozni a többcenteres játékkal” – mondta a szövetségi kapitány.

Hozzáfűzte, az olaszok ellen végig kemény, „négy negyedig éles” találkozóra számít. Mint fogalmazott, nem gondolja, hogy „már a mérkőzés közepére a maga javára billentené a találkozót bármelyik együttes is”.

AUSZTRÁLIA-MAGYARORSZÁG 3-13 (1-1, 1-4, 1-2, 0-6)
MAGYARORSZÁG: Nagy V. – Vámos 2, Hosnyánszky 1, Gór-Nagy, Erdélyi, Varga Dénes 4, Hárai 1. Csere: Török 2, Manhercz 2, Zalánki, Decker Á., Mezei 1. Szövetségi kapitány: Märcz Tamás

A csoportunk másik találkozóján:
Olaszország- Franciaország 18-9

A magyarok két nap múlva az olaszok ellen szállnak a medencébe.

A nap további magyar vizes történései:


Nem jutott be a női szinkronműugrás (3m) döntőjébe a Kormos Villő, Fazekas-Gondos Flóra páros.
 A Duna Arénában rendezett délelőtti selejtezőben a magyar kettős, amely az idei Eb-n hetedik volt, a 19 duó közül a 17. helyen végzett, az öt ugrásra összesítésben 237,54 pontot kapott. 
 „Sajnálom, hogy rontottam, edzésen jól ment ez az ugrás” – értékelt az M4 Sport csatornának Kormos Villő. „
Nagy élmény volt idehaza versenyezni, olyan hangzavar volt, hogy majdnem megkönnyeztem, teljesen libabőrös lettem.” – mondta.


Kiss Szofi a 17. helyen végzett, így nem jutott döntőbe a szinkronúszók egyéni szabad gyakorlatában a Városligetben.
A 32 fős mezőnyben Kiss Szofi – aki a nyitónapon hatalmas sikert ért el azzal, hogy egyéni technikaiban a 13. helyen végzett, ezzel épphogy lemaradt a döntőről – tizenhetedikként mutathatta be kűrjét. Éppen a mezőny második fele kezdődött vele, a közönség kissé csalódott is volt, hogy „extra” negyedórát kell még várnia a hazai kedvencre.

A 22 éves magyar versenyző a Quimby Most múlik pontosan című számának a Csík zenekar által feldolgozott változatára mutatta be kűrjét. Ez tökéletes választásnak bizonyult, hiszen a publikum másfél perc után a dal ütemére folyamatos tapsba kezdett, s az utolsó pillanatokig így bíztatta Kiss Szofit. A magyar versenyző 79,400 pontot kapott gyakorlatára, amivel végül a 17. helyen zárt.

„Azt gondolom, ez volt életem kűrje. Nagyon szeretem ezt a számot, ráadásul mindenképpen valami olyat akartunk választani, amit minden magyar szeret. Bevallom őszintén, a tapsot nem annyira hallottam, de azt még igen, hogy amikor elindult a zene, az mennyire tetszett az embereknek. Reménykedem benne, hogy minden nap még egy picit jobban tudunk teljesíteni” – nyilatkozta.

Az egyéni szabadprogramban a versenyzőknek két és fél perc (plusz-mínusz 15 másodperc a zene függvényében) van arra, hogy minél kreatívabb gyakorlatot mutassanak be, a lehető legtöbb elemmel. A bírák ezt követően a művészi benyomás, a végrehajtás, illetve a nehézség alapján pontozzák a kűrt. Más „rokonsportágakkal” ellentétben itt nem egy előre meghatározott nehézségi szintű gyakorlatot mutatnak be a versenyzők, hanem a „menet közben” bemutatott elemek, illetve azok kivitelezése határozzák azt meg. Az egyéni szabadprogramban rendkívül sűrű a mezőny, ráadásul itt mindenki azt mutathatja be, amiben kiemelkedik.

Kedden 10 órakor Balatonfüreden rendezik a férfiak 10km-es nyíltvízi úszó versenyszámát. A két magyar induló Rasovszky Kristóf és Székely Dániel.

Ugyanebben az időben rajtol a Duna Arénában a női toronyugrás (10m) selejtezője Kormos Villő szereplésével.

19 órakor a Városligetben a páros szabad programjának selejtezőjében Kiss Szofi és Schwartz Anett – (tartalék: Dávid Janka) képviseli színeinket.

Este 20:10-kor már második találkozóján szerepel a magyar női vízilabda válogatott. Az ellenfél Franciaország az előző fordulóban nagy arányú vereséget szenvedett a hollandoktól. A magyar csapat számára is egy jó kis edzőmérkőzés várható.

Forrás: www.mob.hu – RSS