Gymnasiade: akár az Olimpián – magyar lányok sikerével

Először szerepelt idén a kerékpár az Ifjúsági Olimpia mintájára rendezett nemzetközi diáksport-eseményen, ahol jól szerepeltek a magyar lányok. Ennek örömére a kerékpáros szövetség egy Duna-parti bankettet tartott tiszteletükre, ahol megkérdeztük a versenyzőket is, mit jelent számukra a Gymnasiade.

Magát az eseményt a közel 100 tagországgal rendelkező Nemzetközi Iskolasport Szövetség (ISF) rendezi, a szervezet célja, hogy az iskoláskorú, 13–18 év közötti fiatalokat egymás kölcsönös elfogadására építő versenyre ösztönözze. Ennek érdekében kiemelkedő feladata különböző sportágakban nemzetközi sportesemények megszervezése.

A Gymnasiade a középiskolás korosztály legkiemelkedőbb nemzetközi versenye. Az első esemény Németországban volt 1974-ben (1990-ig két évente, 1990-2016-ig 4 évente, majd 2016-tól ismét 2 évente kerül megrendezésre), ez idáig 11 ország rendezett Gymnasiadét, négyszer Franciaország, két-két alkalommal pedig Olasz- és Törökország volt a házigazda. A Marokkóban megrendezett esemény a 17. volt a Gymnasiadek történetében, Marokkó volt az első afrikai ország, amely otthont adott a Gymnasiadenak.

A sportágak száma folyamatosan növekszik, 2009-ben 4 sportág (atlétika, torna, ritmikus gimnasztika és úszás), Törökországban 2016-ban 12 sportág, Marokkóban pedig már 16 sportág szerepelt a programban. A kerékpár (mezőnyverseny)  először szerepelt a sportágak között, a magyar színeket három lány, Bajorfi Eszter, Fördős Kata és Honos Csenge képviselték. Szőllős Eszter csapatvezető a Magyar Diáksport Szövetség a következőket mondta el még az eseményről:

„A Gymnasiade fokozatosan egyre népszerűbb, idén 58 országból közel 3000 sportoló vett részt, a Nemzetközi Iskolasport Szövetség 17. alkalommal rendezte meg. A Gymnasiadéra olyan nem tapasztalt versenyzők is eljuthatnak, akiknek ez motivációt adhat a későbbiekhez. Középiskolás fiataloknak az első igazán fontos megmérettetése lehet ez, több későbbi olimpiai bajnokunknak is ez az esemény volt az első ilyen versenye. Marokkó az első afrikai helyszín volt a rendezvény történetében, és a 68 fős delegációnk az eddigi legeredményesebb magyar szereplést érte el: 27-en 47 érmet szereztek, büszkék vagyunk a bringásokra is, Eszter ezüstérmére és Kata 5. helyére. Nagyon jó hangulat volt, ami tovább motiválta őket. Köszönjük a részvételt a Kerékpáros Szövetség részéről Vízer Barnabás főtitkárnak és Cser Gábornak is, akikkel nagyon jó szakmai kapcsolat alakult ki.”

Bajorfi Eszter (17 éves) két éve kerékpározik a Győri Atlétikai Klubban, előtte szertornázott:

„A testvérem miatt kaptam kedvet a kerékpárhoz, először csak elkísértem őt, de a versenyek hangulata és a közösség nagyon megtetszett. Tavaly indultam az Ifjúsági Olimpián, ami Győrben volt, ahol élek. Így be tudtuk járni az időfutam és a mezőnyverseny pályáját is, teljesen hazai pályán versenyezhettünk.”

Eszter idén a Gymnasiadén is részt vett és ezüstérmet szerzett, amivel a legjobb kerékpáros eredményt érte el. Azonban nem csak a versenyre emlékszik vissza szívesen:

„Ez egy nemzetközi világverseny volt Marokkóban, amii egy nagyon nagy élmény, de a nyomás is nagyobb volt, mert nagyon fontos verseny. Legszívesebben az országra, Marokkóra emlékszem, más a kultúrája, teljesen mások voltak az emberek, mint itt Magyarországon, nagyon kedvesek. A külföldi versenyek azért jók, mert közben körül tudunk nézni, Marokkóban például még soha nem jártam, jó volt kint edzeni, az utak is jók voltak.”

Eredményével több szempontból is profitálhat, hasonlóan elismerték, mint az ifjúsági olimpiai szereplést:

„Az iskolai évzárón is díjazták és a továbbtanulásba is beleszámít, a jó helyezés ezeken az eseményeken plusz pontokat jelenthet. A továbbtanulás mellett én mindenképpen szeretném folytatni a kerékpárt.”

További lehetőségeit így látja Eszter:

„Jó lenne ha összejönne, hogy kimehessek egy külföldi csapathoz egy-két évre. Egyetem előtt vagy közben, mindenképpen kihasználnám a lehetőséget. Így további sok élményt, tapasztalatot szerezhetnék, más az edzés, az étrendet is figyelik. Ha van egy csapat, ami csak az én korosztályom, sokkal jobban lehet versenyeken összedolgozni, jobb eredményeket elérni. Egyedül nincs sok esélyem egy külföldi versenyen.”

Fördős Kata (17 éves) tavaly megnyerte Orfűn az országos bajnokságot, 10 éve bringázik édesapjáról példát véve. Sportoló családban nőtt fel, édesanyja négyszeres Európa-bajnok karatés. A sport az élete részévé vált, nagyon fontos számára:

„A feszültségemet és az energiáimat itt vezetem le. A fontossági sorrendemben első helyen a sport, a tanulással úgy vagyok, hogy nagyon fontos, de mégis a sporttal szeretnék foglalkozni. Nagyon sokat tanulok, de általában 3-4 órákat töltök a biciklin, ilyen irányban is szeretnék tovább tanulni Sportgimnáziumba járok, ahol egymás között a bringa megítélése nem annyira jó még, de vannak tanárok akik nagyra értéklik, hogy ilyen mennyiségű edzésmunkát végzünk. A Gymnasiadéhoz hasonló rendezvények is hozzátehetnek ahhoz, hogy jobban elismerjék a kerékpárt is.”

A marokkói eseményről a következőket tette hozzá Kata:

„Teljesen átadta az olimpiai feelinget, hiába fiatalok indulnak. Nagyon sok ember gyűlik össze különböző sportágakból. Nagyon barátságosak a többi sportolók, sok barátot szereztem az ifjúsági olimpián és a gymnasiade-n is, Volt mezcsere egy brazil lánnyal, közös képek, magyarokkal közös szállás, repülőút. Mégis a verseny volt a legkellemesebb emlék, főleg a rajt előtt, amikor mindenki melegít, egyre jobban izgulsz, felszökik az adrenalin-szint. Nagyon izgultam, mintha az év első versenye lett volna. Magyarországon ismerem a versenyzőtársakat, ki milyen erős vagy gyenge, külföldön teljesen más. Elindul 80 lány, teljesen ismeretlenek… Ha látom, hogy középmezőnyben vagyok és az eleje már fent van a hegytetőn, az rossz, de próbálom magam hergelni, hogy ne szakadjak le… Motiválnak a komoly célok, hosszú távon szeretnék a nagy olimpiára kikerülni, most egy argentin verseny a fő cél, ahol két nap moutnain bike, egy nap országút a penzum.”

Honos Csenge (18) úszás után 4-5 éve váltott triatlonra, amit a Fradiban még mindig űz. A kerékpározással egy éve kezdett komolyabban foglalkozni és a KSI színeiben tavaly első évesként megnyerte az időfutam-bajnokságot.

„A kerékpárban a társaság jobban bejött, eredményesebb is vagyok. Minden nap öröm lemenni edzésre, szeretem a sebességet, megszállottá válik az ember, csak így lehet csinálni Engem érdekel a mountain bike is, télen szeretnék is vele foglalkozni, már csak az ifjúsági olimpia miatt is. Mindenképpen szeretnék azonban továbbtanulni, sportra nem szeretnék alapozni, mert ahogy a balesetemből is látható bármi megtörténhet. Külföldön szeretnék továbbtanulni, és külföldi csapatban bringázni, most Dániát néztem ki, vannak célok. Legjobb lenne, ha a sporttal tudnék egy kis pénzt is keresni és a kettő együtt mehetne kint. Szeretnék indulni még Eb-n, vb-n, ifjúsági olimpián, ahol én még nem vettem részt.”

A Gymnasiade-n Csenge sajnos balesetet szenvedett a mezőnyversenyen és kulcscsontját törte, de ennek ellenére pozitívan nyilatkozik Marokkóról:

„A Gymnasiade-n nagyon szívesen emlékszem a jó társaságra, más sportágakkal is megismerkedtünk, a többiekkel is összekovácsolódtunk, a mai napig tartjuk a kapcsolatot, Mindig voltak gyűlések, megbeszéltük, hogy aznap a sportágak hogyan teljesítettek, ott maradtunk beszélgetni jó hangulatban. Hatalmas élmény volt nekem még így is, hogy történt a balesetem, nagy motivációt ad, hogy eljuthatunk ilyen helyekre.”

















Forrás: www.bringasport.hu – RSS