Gyerekbírók a tavasz meccsén!

Tavasz_meccse.jpgA Góliát-McDonald’s FC vezetősége a Magyar Labdarúgó Szövetség Játékvezetői Bizottságával karöltve labdarúgás játékszabály-ismertető versenyt hirdetett Sípmester címmel a www.goliatfc.hu honlapon…

…6-14 éves gyerekek részére a 2006. október 1. és 2007. március 31. közötti idõszakban. A 26 hét alatt 732 megfejtés érkezett, ebből 460 volt helyes. Többen játszottak olyanok is, akik nem a Góliát-McDonald’s FC-ben fociznak, így ők – a versenykiírás értelmében – nem vehettek részt a fődíj-sorsoláson. Ám az egyesület örült annak, hogy ők is elküldték megfejtéseiket, hiszen az egész kezdeményezés célja az volt, hogy a GMFC a maga eszközeivel ráirányítsa a labdarúgás szabályaira a figyelmet. Az egyesület ugyanis, az alaptevékenységéhez illeszkedő módon gondot fordít az egyesületében foglalkoztatottak (a 2006/2007-es tanévben 561 intézményben, 1393 csapatnál összesen 21038 gyermek!) testi-lelki nevelésére, valmint a gyermekek labdarúgás iránti feltétlen szeretetre és tiszteletre való szoktatására. Ebbe a körbe beletartozik a játékszabályok minél pontosabb ismerete és a játékvezetők munkájának megbecsülése.

A fődíj sorsoláson azok a fiúk és lányok vehettek részt, akik a 2006/2007-es iskolai tanévben a Góliát-McDonald’s FC központilag regisztrált labdarúgói, és hetente minimum két labdarúgó foglalkozáson részt vesznek, valamint 2006. október 1. és 2007. március 31. között legalább egy alkalommal a www.goliatfc.hu weblapon 26 héten át zajló játékban legalább egyszer hiánytalanul kitöltve visszaküldték a regisztrációs lappal kombinált játékűrlapot. (A helyes választ beküldők között hetente kisorsolt az egyesület egy „A GMFC Sípmester játékának heti győztese” feliratú aranyérmet.)

Az MLSZ Játékvezetői Bizottsága elnökének, Vágner Lászlónak felajánlásával az eredetileg meghirdetett három gyermek, helyett hat(!) gyermek négy különböző helyen (mindenki a lakhelyéhez legközelebb eső NB I-es mérkőzésen) a négy kijelölt játékvezető kísérőjeként részt vehet egy első osztályú labdarúgó mérkőzésen. (1 órával a mérkőzés előtt találkozik a játékvezetőkkel, pályabejárás, igazolások ellenőrzése, átöltözés, bemelegítés, kivonulás, a mérkőzés alatt a negyedik játékvezető teendőinek ellátása stb.)

A sorsolás az alábbi gyermekeknek kedvezett (zárójelben az adott mérkőzés, amelyen ott lehetnek):

1. Halasi Patrik – Ványai Ambrus Általános Iskola, Dévaványa

2. Rozmis Gabriella – Petőfi Sándor ÁMK, Cserkeszőlő

(Debrecen – MTK 2007. április 14. 15.00)

3. Kovács Attila – 5. sz. Általános Iskola, Szekszárd

(Paks – REAC 2007. április 14. 17.00)

4. Bögös Gábor – ÁMK Általános Iskola, Tiszaigar

5. Rábai Bence – Bolyai János Általános Iskola, Szerencs

(Diósgyőr – Debrecen 2007. április 20. 19.00)

6. Jancsik Valter – Árpád Fejedelem Általános Iskola, Nagyatád

(Kaposvár-Győr 2007. április 14. 17.00)

www.sportfm.hu