GSXR Balatonparti party

gsxr.jpg

Idén a sors furcsa, vagy éppen kegyes fintora révén, dupla élvezetben lehet részünk. Azoknak egész biztosan, akik eljöttek augusztus 11-én Lellére a Stone Beach (Panoráma a hajóállomásnál) étterembe, ahol az idei balatonparti party első felvonását tartottuk. Hogy hogy is van ez?- kérdezhetitek tőlünk ezt teljes joggal.

Eredeti terveink szerint augusztus 11-ére hirdettük meg hagyományos lellei találkozónkat, melyet azonban az égiek kissé megbolygattak. Szombat reggel ugyanis 9 órátóltól a balatoni régióban hatalmas és szinte szűnni nem akaró esőzés vette kezdetét.
A helyzet furcsaságát tovább növelte, hogy Budapesten és környékén viszont ragyogóan sütött a nap és ezzel rengeteg motorost indított útnak felénk, akik Fehérvár után szembesülvén a kegyetlen igazsággal, mely alsógatyáig eláztatta Őket, feladták úticéljukat.
Egy szó mint száz, a délelőtti hatalmas esőzés elmosta a mi kis tervezett szórakozásunkat.
(Külön öröm számunkra, hogy a botrányos időjárás ellenére is több mint 80 lelkes klubtagunk érkezett meg és maradt velünk kora délutánig kitűnő hangulatban. Köszönjük Nekik!)

Úgyhogy!

Esőnapot jelöltünk ki, amikor is kárpótolunk minden motorost és érdeklődőt az eredeti helyszínen egy új időpontban.

Ezúton szeretnénk tehát meghívni (ismét), minden GSX-R Klubtagok és érdeklődőt 2007. augusztus 20-án Balatonlellére a Stone Beach étterembe egy fergeteges bulira, eszem-iszommal, dínom-dánommal, izgalmas csapat játékokkal, szórakoztató programokkal, nyereményekkel, a Full-Gas Racing Team tagjainak társaságában.

Tisztelettel kérjük a 11-i csonka buli résztvevőit, a Klub idei hivalaos polóját viseljék 20-án.

Bulizzunk együtt a Balaton partján és töltsünk el egy felejthetetlen napot a barátainkkal közösen.

Szeretettel várunk mindenkit!

www.gsxrklub.hu