Gattuso: “Teljesen más meccs lesz, mint a kupában”

Négy nappal a kupamérkőzés után, a Milan újra összecsap a Hellas Veronával, ezúttal a bajnokságban. Gennaro Gattuso, a csapat vezetőedzője a sajtótájékoztatón kiemelte, a szerdaihoz képest ez most egy teljesen más mérkőzés lesz.

“Először is szeretnék boldog születésnapot kívánni ennek a dicsőséges klubnak. Büszke vagyok arra, hogy részese lehetek, még akkor is, ha 118 csodálatos évnek csak közel a felét élhettem át. Szerencsésnek tartom magam, hogy ilyen sokat nyertem ebben a mezben. A történelem magáért beszél.” – mondta Gattuso a meccs előtt.

“Még mindig van mit tennünk, a remek környezet és a nagyszerű vezetőség adott. Most rajtunk a sor, hogy mindenkiből kihozzuk a legjobbat. Egyre jobbak vagyunk a játék felépítésében. A szakmai stábunk szerint javulnunk kell védekezésben, a középpályán pedig sokkal egységesebbnek és szervezettebbnek kell lennünk csapatként. Kevesebb területet kell hagynunk az ellenfél játékosainak. Azt látom, hogy a játékosok nagyon elkötelezettek és részt vesznek az eszmecserében a mérkőzések elemzésekor. Ez nagyon fontos és segít abban, hogy előre lépjünk. Nagyon elégedett vagyok az orvosi és az edzői stáb munkájával, mindenki sokat segít és megkönnyítik a dolgomat.”

“Ez egy teljesen más összecsapás lesz a kupameccshez képest. A Bentegodi stadionban nem könnyű játszani, ezt már akkor is megtapasztaltam, amikor a Milanban játszottam vagy amikor a Pisát irányítottam ellenük. Nagyon kemény mérkőzés lesz és minden egyes részletre figyelnünk kell. Határozottnak és sikerre éhesnek kell lennünk.”

“Játékrendszer? Úgy döntöttem a Rijeka elleni vereség után, hogy visszatérünk a négyvédős rendszerhez és ezzel az egész stáb egyetértett. Megnéztem újra az első félidőt, amikor a buszon hazafelé tartottunk és azt kell hogy mondjam, semmi sem tetszett a háromvédős rendszerben. Bonaventura? Egyre jobb formában van, fizikailag és mentálisan is. Kedvelem őt és a legtöbb csapattársa is kezd egyre jobb szinten lenni, ami nagy boldogsággal tölt el. Calhanoglu? Ő egy olyan játékos, aki kiválóan tud kapura lőni és rengeteget segíthet nekünk, de fizikailag még mindig javulnia kell. Borini? Minden egyes pozícióban megállja a helyét. Ha azt kérném tőle, hogy álljon be a kapuba, szerintem egyből felvenné a kesztyűt.” – tette hozzá.

Forrás: www.acmilan.hu – RSS