Gattuso szerint nem volt jó mérkőzésük Firenzében

A Milan szombaton 1-1-es döntetlent játszott a Fiorentinával és ez volt az első alkalom, hogy a piros-feketéknek sikerült hátrányból pontot szerezniük a bajnokságban. Gennaro Gattuso értékelt a meccs után.

“Nem akartuk elveszíteni a mérkőzést és tudtam, hogy néhány játékosunk nincs jó formában. Az első félidőben nagyon kevés helyzetet alakítottunk ki, de a második játékrészben reagáltunk a kapott gólra és döntetlenre hoztuk az eredményt, bár talán még nyerhettünk volna is. Jó volt látni, hogy a csapat nem adta fel és nem omlott össze. Valószínűleg úgy tűnhetett, hogy túl sok területet engedtünk az ellenfelünknek, de ezt sajnos meg kellett tennünk, mert nagyon fáradtak voltunk. Viszont a végén bennünk volt az az érzés, hogy nyerhetünk. Ezen az úton kell tovább haladnunk.” – fogalmazott Gattuso az újságíróknak.

“Minden a csapatmunkáról szól, az együtt töltött időről, az elszántságról és az akaratról, amellyel egymást segítjük. A hozzáállás ami a legjobban számít, a csapat ezúttal másképp reagált. Bonucci? Többre képes a pályán, ő egy kulcsjátékos az öltözőben is. Minden játékosnak sokkal magabiztosabbnak kell lennie, nem csak Bonuccinak. Az első félidőben nem sikerült megtalálnunk a passzjátékunkkal a középpályán Montolivót és Jack Bonaventurát sem, emellett nagyon mélyen helyezkedtünk. Nem volt jó mérkőzésünk.”

“Calhanoglunak egyszerűen hihetetlen technikája van, de a labdarúgásban szükség van elkötelezettségre is. Hakan ezúttal megmutatta, hogy mennyire szenvedélyes.”

“Szeretnék mindenkinek boldog új évet kívánni. Forza Milan mindig!” – tette hozzá.

Forrás: www.acmilan.hu – RSS