Gattuso szerint az Arsenal megérdemelten győzött

A Milan csütörtökön hazai pályán 2-0-ra elveszítette az Arsenal elleni nyolcaddöntő első mérkőzését az Európa Ligában. Gennaro Gattuso, a csapat edzője szerint a játékosok nem játszottak egységesen és az Ágyúsok megérdemelten győztek, de nem adják fel, hiszen nincs vesztenivalójuk a visszavágón.

“Tudtuk, hogy ez egy nagyon nehéz mérkőzés lesz. Az Arsenal egy nehéz időszakon ment keresztül, de hatalmas minőség állt a rendelkezésükre, miközben mi túl sok hibát követtünk el. Nem játszottunk egységesen és az Arsenal megérdemelte a győzelmet. Jobban is teljesíthettünk volna, de nem játszottunk csapatként. Minden egyes alkalommal, amikor az ellenfél támadott, veszélyben voltunk. A legtöbb játékosnak még teljesen új ilyen szinten játszani, de így is túl sokat hibáztunk. Most előre tekintünk és nem szabad, hogy csökkenjen az önbizalmunk. Tanulni fogunk ebből.” – nyilatkozta Gattuso a meccs után.

“Továbbjutás nehézsége? A gondolataim a Genoa elleni meccs körül járnak, majd csak azután fogunk felkészülni a londoni visszavágóra. A labdarúgásban soha nem mondhatod, hogy soha, ezért a legjobbunkat fogjuk nyújtani. Biztosan nem kirándulni megyünk az Emirates stadionba. Mi vagyunk a Milan és tisztelnünk kell ezt a mezt. Szerezhettünk volna gólt csütörtökön, még semminek sincs vége, de nagyon nehéz lesz.”

“Számítottam arra, hogy az Arsenal ilyen módon fog hozzáállni a mérkőzéshez. Hibáztunk, hogy túl sok területet engedtünk az ellenfélnek, akik könnyedén áttörték a vonalainkat. Nem sikerültek a cselek és mindig vesztesen jöttünk ki a párharcokból. Ilyen Arsenalra számítottam, amely kiváló és minőségi játékosokkal rendelkezik. Ez az eredmény az Arsenal érdeme és annak tudható be, hogy sokat hibáztunk. Az európai kupaporondon nagyszerű játékosok játszanak, akiknek megvan a sebességük és a minőségük. Ha megnézzük, az angol élvonalbeli csapatok háromszor annyi bevételre tesznek szert a televíziós jogokból és ez jelenti a különbséget.” – tette hozzá.

Forrás: www.acmilan.hu – RSS