Gattuso: “Segítenünk és támogatnunk kell egymást”

Vasárnap este újabb mérkőzés vár a Milanra, ezúttal a Bologna lesz az ellenfél a Serie A-ban. Gennaro Gattuso szombaton megtartotta a mérkőzés előtti sajtótájékoztatóját.

“Nagyon jól ismerem Roberto Donadonit. Ő egy nagyon jól felkészült edző és nagyon tisztelem őt. Óvakodnunk kell a Bolognától, hiszen nem véletlen, hogy a megszerezhető 21 pontból 12-t szereztek idegenben. Látni akarom, ahogyan a csapatom reagál a csütörtöki pofonra. Sajnos ez olyan, ami megtörténhet a labdarúgásban.” – mondta Gattuso.

“Első meccsem a San Siróban? Természetesen érzelmes pillanat lesz, de nem fog tovább tartani néhány percnél, mert utána csak a győzelem megszerzésére fogok összpontosítani. Szükségünk lesz a szurkolóinkra. 4-3-3-as játékrendszer? Majd meglátjuk. Úgy gondolom, hogy időre van szükségünk ahhoz, hogy jól teljesítsünk a háromvédős rendszerben. A játékosoknak a legjobb formájukat kell nyújtaniuk, hogy valami megváltozzon. Ez nem azt jelenti, hogy Montella és a stábja hibázott. Ha nyertünk volna a Benevento ellen, akkor senki sem beszélne a Rijeka elleni vereségről. Továbbá némi játéklehetőséget akartam adni azoknak, akik eddig keveset vagy egyáltalán nem játszottak. A vereség ellenére láttam pozitív dolgokat. Mentálisan és erőnlétileg is fejlődnünk kell. Az nem lehet kifogás, hogy több játékos sincs csúcsformában. Segítenünk és támogatnunk kell egymást. A legfontosabb, hogy győzelmekre van szükségünk, ez elengedhetetlen.”

“André Silva? Remek képességekkel rendelkezik és látom, hogyan teljesít az edzéseken. Többet várok el tőle és a többiektől is, mert mindannyian nagyon jó játékosok. Calhanoglu? Amint megérkeztem, egyből megsérült. Minden egyes nap beszélek vele és azt gondolom, hogy neki is kiváló adottságai vannak. Keményen edz és hamarabb visszatérhet a pályára, mint vártuk.”

“Teljesen normális, hogy a változások 10-15 nap alatt még nem látszanak. Legalább egy vagy másfél hónapra lesz szükség, de ezalatt az idő alatt is győzelmeket kell szereznünk. A legutóbbi két mérkőzésen volt néhány problémánk, de úgy látom a játékosok készen állnak és akarnak. Amikor átvettem a Primavera csapat irányítását, nem alakult túl jól a szezon eleje, de sikerült megfordítanunk a dolgokat. Biztos vagyok benne, hogy ugyanez sikerülni fog itt is.” – tette hozzá.

Forrás: www.acmilan.hu – RSS