Gattuso: “Mindent meg kell tennünk a győzelemért”

A Milan a csütörtöki Európa Liga-búcsút követően most teljes erővel a bajnokságra koncentrálhat. A csapat ma délután a Chievót fogadja a San Siróban és Gennaro Gattuso elmondása szerint extra erőfeszítést vár el a játékosoktól a győzelem érdekében.

“Mindig gondolnunk kell az Arsenal elleni két mérkőzésre, amely jót tett nekünk. Mindkét meccs segíteni fog megérteni, hogy még fejlődnünk kell és több tapasztalatot kell szereznünk. Abban a tudatban kell pályára lépnünk, hogy a célunk ilyen nagyszerű ellenfelekkel játszani. Welbeck büntetője? Mindenki győzni akar, nem az ő hibája. Aki befújta a tizenegyest, az hozott rossz döntést. Most csak a Chievóra kell összpontosítanunk, majd következik a válogatott szünet és lesz időnk feltöltődni, valamint néhány játékosnak felépülni. Ez a mérkőzés olyan számunkra, mintha döntő lenne. Akár trükkös meccs is lehet. A Chievo teljesítménye és a tabellán elfoglalt helyezése nem tükrözi a valóságot, sokkal többet érdemelnének. Tény, hogy még sohasem nyertek a San Siróban és ez olyan dolog, ami aggaszt. Mindent meg kell tennünk a győzelemért.” – nyilatkozta Gattuso a sajtótájékoztatón.

“Sérültek? Calabria és Abate még mindig nem bevethető. Kezdőcsapat? Egy csapat vagyunk, de ezt be is kell bizonyítanunk a meccsen. A lehető legjobb kezdőcsapatot fogom pályára küldeni. A kezdetektől fogva agresszíven kell játszanunk. Ez egy kemény periódus, zsúfolt menetrenddel. Nem csinálunk brilliáns dolgokat és van néhány játékosunk, akiknek egy kis szünetre van szükségük, hogy visszanyerjék az energiájukat.”

“Suso? Következetesen játszik és normális, hogy néha egy kicsit elfárad fizikailag. Conti? Egy ideje velünk edz és úgy döntöttem, hogy nevezem a mérkőzésre. Calhanoglu? Nagyon fontos számunkra, ki kell használnunk és előnyünkre kell váltani a pontrúgásoknál a képességeit. Nagy erővel és pontossággal képes kapura lőni.”

Nemrég Marco Fassone és Massimiliano Mirabelli is elégedetten nyilatkozott Gattuso munkájáról és úgy tűnik, hogy a következő szezonban is ő fogja irányítani a piros-feketéket.

“Nem ez a megfelelő pillanat megvitatni a szerződéshosszabbítást. Sokkal fontosabb célért küzdünk és a kemény munkára kell koncentrálnunk. Fenn kell tartanunk a munkát. Három hónappal ezelőtt kezdtem és sikerült meggyőzni a játékosaimat, hogy erős csapat vagyunk.”

Forrás: www.acmilan.hu – RSS