Futsal: ismét nagy falat volt az Eb-címvédő


A spanyol válogatott hétfőn este 5-1-es győzte le a magyar csapatot felkészülési mérkőzésen, Sito Rivera együttese kedden ismét összemérte erejét az Európa-bajnoki címvédő, világranglista-második vendégekkel a nyíregyházi Continental Arénában.

A mérkőzés előtt a 100. válogatottságát ünneplő Harnisch Ákost köszöntötték, az ETO FC Győr játékosa Kozma Mihálytól, az MLSZ szakágvezetőjétől vette át a szövetség ajándékát. A spanyol válogatott rögtön felvállalta a kezdeményező szerepet, a mieink védekezéssel töltötték az első félidő első perceit. Támadásban csak másodpercekig tudtuk megtartani a labdát, sem felívelésekkel, sem rövid passzokkal épített támadásokkal nem tudtunk veszélyt teremteni a kapu előtt.

A 6. percig jól működött a védekezésünk, de ekkor Alejandro Balsalobre hajszálpontos kapáslövésével megszerezték a vezetést a vendégek (0-1). Egy perccel később egy szöglet után Miguel Marti lőtt távolról a bal alsó sarokba, kettőre növelve a spanyol előnyt (0-2), majd a 8. percben egy újabb pontos távoli lövéssel José Antonio Castellano alakította 0-3-ra az állást. A folytatásban többször is sikerült eljutnunk a spanyol kapuig, egy-két ígéretes kísérlet után, a 14. percben egy oldalberúgás után Klacsák Bence érkezett jól, és lőtt a kapu közepébe (1-3). A félidő második felében jól működött a védekezésünk, de az utolsó percben, egy szöglet után, Marc Garcia révén ismét betaláltak a spanyolok, beállítva az 1-4-es félidei eredményt.

DSC_2213

A fordulás után is a kemény védekezésünket lehetett dicsérni, megvoltak a labdaszerzéseink is, de az ezekből indított támadásokat nem tudtuk eredményesen befejezni. A spanyolok nem tudtak hasonló fölényben játszani, mint a meccs elején, de gyors támadásaikkal így is okoztak nehéz pillanatokat a kapunk előtt, Matkovics Gábornak be kellett mutatnia néhány nagy védést. A 34. percben már a kapusunk sem segíthetett, Balsalobre kapott nagyszerű indítást, és magabiztosan értékesítette a ziccert. Felpörgette a játékot a spanyol csapat, egy perccel később Marti is megszerezte saját maga második találatát, 1-6-ra alakítva az állást, egyben beállítva a végeredményt.

– Fiatal kerettel álltunk ki erre a két mérkőzésre, amelyeken a célunk az volt, hogy a játékosok a világ egyik legjobb csapatának ritmusában játsszanak, és tapasztalatot gyűjtsenek arról, hogy milyen az elitszint a futsalban. A spanyolok nagyon erős csapattal érkeztek, érezhetően csúcsformában vannak játékosaik, és ez mindkét mérkőzésen kijött a pályán is. Ezzel együtt ennél jobban is tudunk játszani, ha kevesebb hibát követünk el, szorosabb lehetett volna az eredmény mindkét találkozón – nyilatkozta a mérkőzés után Sito Rivera szövetségi kapitány.

Magyarország-Spanyolország 1-6 (1-4)
Magyarország: Matkovics Gábor – Dávid Richárd, Komáromi Péter, Tatai József, Harnisch Ákos
Cserék: Tóth Gyula (csk), Klacsák Bence, Horváth Norbert, Szeghy Szabolcs, Vas Ádám, Nagy Imre, Szabó Péter, Harnisch Ákos, Hosszú Ádám, Gál István

Spanyolország: Juan José Hernandez – Carlos Jimenez, Rafael Aguilera, Adolfo Diaz, Rafael Guisado
Cserék: Carlos Redondo, José Miguel Cortes, Marc Garcia, Rafael Exposito, José Antonio Castellano, José Antonio Perez, Miguel Marti, Alejandro Balsalobre

Forrás: www.mlsz.hu – RSS