Full-Gas Racing Team: A bajnokság ötödik futama – vizen Silvertone-ban

Full_Gas_Racing_Team2.jpgErős kezdés, bíztató folyatatás, felemás befelyezés. Így jellemezhetjük csapatunk hétvégi teljeítményét a FIM Superstock1000 Világkupa silverstone-i futama után.

Az első időmérő edzés már komoly eredményt hozott. Németh Balázs és Kispataki Viktor is 4mp-re volt a lejobb köridőtől. A csapat vezetése számára ez azért bíztató, mert úgy tűnik a fiúk egyre gyorsabban képesek magtanulni az új pályákat, vagyis a pályaismeretből adódó hatalmas hátrányunk kezd kissé csökkenni. Mivel versenyzőinknek és csapatunknak is minden pálya új ezen a bajnokságon, (a brno-i kivételével) nehezebb dolgunk van, mint bármelyik ellenfél csapatnak.
Ez a futam is úgy indult, hogy a ellenfelek java részének teljesítményén látszott: betéve ismerik a pályát és a nyerő beállításokat.
Mindkét srác nagyon motívált volt az időmérő után, úgy érezték, kis szerencsével és a visszalévő két edzés alatt elérhető javulással talán képesek leszünk pontot szerezni.
A második kvalifikációs edzés Viktornak csak minimális javulást hozott, azonban Balázs javított még egy másodpercet. Ez a 33. és a 36. helyre volt elegendő a 39 fős mezőnyben. ( jól jellemzi az ellenfeleket, hogy a tavalyi Stock600 és GSX-R Európa Kupa bajnok a 15., a SBK világbajnok Ten Kate csapat versenyzője, Ter Braake a 29., míg a Ducati Team Sterilgard-ás Rosso a 34. rajthelyet tudta megszerezni.)

Full_Gas_Racing_Team4.jpg

A verseny reggelén szakadó esőre és 6 celsius fokra ébredt a depo. Mivel pénteken és szombaton is minden edzés száraz pályán zajlott, gyors futómű és gumi-cserével keztük a napot. Bregyó reggeli csapat utasítása: "Mindenkinek idegen a vizes pálya, biztonságra menjetek a warm up-on, nincs időnk törött motort talpra állítani; figyeljetek a motorra, egy utolsó álltásra lesz lehetőségünk a verseny előtt, de kipróbálni már nem tudjuk ".
A szabály az, hogyha egy edzés vizes volt, meg lehet tartani a vizes versenyt. Ez az egy edzés a kora reggeli 10 perces bemelegítő edzés.
A rajt előtt mindkét versenyzőnk úgy érezte, a mostoha körülmények (szakadó eső, komoly mennyiségű víz a pályán) ellenére van esélyünk egy remek szereplésre.
A rajtot követően Balázs 11 helyet tudott javítani, a 22. helyen fordult el. A 10 körös versenyen végig a 21. és a 23. helyeken motorozott egy kemény bolyban. 22-ként intették le és sikerült elérnie a 7. legnagyobb végsebességet.
Viktornak sajnos gyengébben sikerült a szereplése, az első körben megcsúszott és utána nem tudta felvenni a kellő ritmust. A futómű beállítás – annak ellenére, hogy csak minimálisat állítottunk a warm-up után – közel sem lett tökéletes.

Kispataki Viktor: Sajnos nem úgy sikerült a verseny ahogy szerettem volna. Nagyon motívált voltam egész hétvégén, úgy éreztem egyre jobban fel tudjuk venni a kesztyűt ebben a rendkívüli mezőnyben. A csapat is egészen öszerázódott már. Boldotalan vagyok a végeredméy miatt. Egyszerűen nem volt tapadásom az első futóművön, így végig szenvedtem a vereny 10 körét. Kiéhezve várom a misanoi és brno-i futamokat.

Full_Gas_Racing_Team3.jpgNémeth Balázs: Én is úgy gondoltam a verseny reggelén, hogy kis szerencsével képesek leszünk pontot szerezni. Ha két sorral előbbről rajtolok, biztosan sikerült volna beférni az első 15-be. Nagyon nehéz dolgunk van, mivel nem ismerjük a pályákat és beállításokat, de mikor belevágtunk ezt tudtuk. Az első év a tanulásról szól alapvetően, persze mindenképpen szeretnék pontot szerezni. A visszalévő hat futam valamelyikén biztosan sikerülni fog. Egyre jobban élvezem a versenyzést ebben a rendkívűl profi közegben. Nagyon várom a misano-i futamot.

A verseny végeredménye:

1. B. ROBERTS AUS Ducati Xerox Junior Team Ducati 1098S
2. M. AITCHISON AUS Celani Team Suzuki Italia Suzuki GSX-R1000
3. M. SMRZ CZE MS Racing Honda CBR1000RR
4. X. SIMEON BEL Alstare Suzuki Corona ExtraSuzuki GSX-R1000
5. M.PIRRO ITA Yamaha Team Italia Yamaha YZF-R1
6. M.BAIOCCO ITA Umbria Bike Yamaha YZF-R1
7. C. TANGRE FRA DBR Racing Team Yamaha YZF-R1
8. NAPOLEONE FRA EVR Corse MV Agusta F4 312 R
9. A. BADOVINI ITA Biassono Racing Team MV Agusta F4 312 R
10.C. CORTI ITA Yamaha Team Italia Yamaha YZF-R1 10

www.fullgasracingteam.hu