Fradista futsal-lányok

Ujjáalakult az FTC női fusalcsapata, amely a 2018/19-es idényben a női NB II Nyugati csoportjában szerepel majd.


A zöld-fehérek először 2009-ben alakították meg az egyre népszerűbb sportágban női szekciójukat. Legnagyobb sikerüket a 2011/12-es idényben érték el, amikor  pedig bronzérmet nyertek az élvonalban. Egy évvel később azonban megszűnt a csapat Most ötéves szünet után  ismét színre lépnek a saslányok.

A Ferencváros csapatát Soóky Norbert irányítja, aki tavaly a TF kispadján nyert másodosztályú bajnoki címet.

Rendkívül izgatott voltam az első pillanattól kezdve, amikor felmerült a lehetősége annak, hogy a Fradi újjáalakuló női csapatának munkáját én irányíthatom – mondta Soóky Norbert. – Elégedett vagyok a csapat összetételével, úgy látom, hogy a fiatal és a tapasztaltabb játékosoknak megfelelő az aránya. A legfontosabbnak azt tartom, hogy összetartó közösséget alkossunk, de természetesen mindent megteszünk azért, hogy sikeres legyen az első szezonunk!

Az NB II Nyugati csoportjában hét együttes szerepel. Az első négy helyezett küzdhet majd a rájátszásban az élvonalba jutásért.

T.G.