Fotók: a futball templomának építené át a Stamford Bridge-t Abramovics

2015.12.01 16:10 | Külföldi labdarúgás

A Chelsea kedden bemutatta labdarúgó-stadionjának bővítési terveit, melyek alapján 60 ezer néző befogadására lenne alkalmas a Stamford Bridge.

Az elképzelések szerint 600 millió fontba kerülne az átépítés, amely már a mostani idény végén elkezdődne. Ez azzal járna, hogy a munkálatok idejére, azaz legalább a következő három szezonra albérletbe költözne a londoni csapat. A Daily Mail című lap úgy tudja, ideiglenesen a Wembley Stadion lehetne a Premier League címvédőjének otthona.

A stadion kivitelezésével azt a svájci céget bízták meg, amely a pekingi olimpiára készült Nemzeti Stadiont (Madárfészek) és a müncheni Allianz Arenát is építette.

A Kékek létesítménye 1877-ben épült, kétszer újították fel, legutóbb az 1990-es években, s azóta 41 600 férőhelyes. A Chelsea városi riválisai mind nagyobb stadionban futballoznak, vagy hamarosan nagyobban fognak. Az Arsenal a 2006-ban átadott Emirates Stadionban (60 260) játszik, a Tottenham Hotspur új White Hart Lane-je jelenleg épül és szintén 60 ezres lesz, míg a West Ham United jövőre a londoni játékokra épített Olimpiai Stadionba költözik.

Az alábbi fotón pirossal jelölték a tervezők, hogy mekkorára nő majd a mostaniról a Stamford Bridge alapterülete.


(MTI)

Forrás: www.samsungsport.hu – Sportbulvár – RSS